Oltay Károly: Geodézia 4. (Budapest, 1920)

II. Fejezet. Szintezés

69 Tiszta tagjai pedig az egyes poligonok záró hibái lesznek: 4 — + 4 + 4 + 4 4= — 4 + 4 + 4 4 = — 4 — 4 + 4 A normális egyenletek megoldásai adják a korrelátákat, ezeket behelyettesítve a korreláta egyenletek csoportjába, megkapjuk a mérés- eredmények legmegbízhatóbb javításait s evvel levezethetők a kiegyen­lített (legmegbízhatóbb) értékek. Á legmegbízhatóbb javításokból kiszámíthatjuk az egységsúlyú eredménynek középhibáját, p0-t. — Egységsúlyú eredmény az, mely­nél L= 1 km, tehát a fi0 megad a a kilométeres középhiba értéket és pedig (ttkm-t, ha az l értékek egyszeri szintezésből valók és ^km)-t, ha azok oda-vissza szintezések középértékei; azaz (v P0 = Pkm = (fi km)) = j/L+M! ahol n jelenti a zárt poligonok számát. A kilométeres középhiba fenti értékét hálózati kilométeres közép­hibának fogjuk nevezni. Ez a középhiba megérzi és kifejezésre juttatja az összes szabályos hibákat, melyek a szintezésben csak szerepeltek. Kifejezésre jut benne a lécméter hosszváltozásának és a léc komparálá- sának hibája, továbbá azok a magasságváltozások is, amelyek a fizikai pontjelzésekben a mérés alatt bekövetkeztek. Gyakran megtörténik, hogy valamely poligon két csomópontját átvesszük valami felsőbbrendű mérésből, például az országos elsőrendű hálózatból. — Ilyenkor a kiegyenlítés alkalmával változatlanul meg kell tartani e két pont magasságkülönbségét, azaz a kiegyenlítést avval a kényszerrel végezzük, hogy az átvett szakasz legmegbízhatóbb javítását 0-nak vesszük. A poligon-szintezés kiegyenlítésekor a csomópontok magasság- különbségeit vesszük közvetlen méréseredményeknek. Ha az egyes szakaszokon belül közbülső pontok is vannak, akkor a megfelelő szakaszra nyert javítást a hosszúság arányában osztjuk el a szakasz­ban szereplő pontok magasságkülönbségei közt. Ha a szakasz teljes hosszúsága L és a szakaszra kapott legmegbízhatóbb javítás X, úgy kiszámítandó a — érték, azaz a hosszegységre eső javítás s ebből a szakaszon levő P, pont mért magasságának legmegbízhatóbb javítása 4=Z.iy Lé lesz, ahol L, a P, pontnak a kezdő csomóponttól való távolságát jelenti. 5. Számpélda a hálózati kiegyenlítésre. Példaképen az országos elsőrendű szintezésünk három, egymás­sal érintkező poligonját veszem s erre mutatom be a kiegyenlítés számszerű végrehajtását,

Next

/
Thumbnails
Contents