Oltay Károly: Geodézia 4. (Budapest, 1920)
II. Fejezet. Szintezés
■ Az 7. szabály betartásával kiküszöböljük a refrakciónak s a niveaufelület nem sík voltának hatását. Az 7. és 2. szabályok együttes betartásával az irányvonal nem vízszintes voltából származó hiba esik ki az eredményből. A 3. szabály betartása a léc- és műszersűlyedések hatásainak kiküszöbölése céljából szükséges. Hangsúlyozni kívánom, hogy amint a levezetés is mutatja, a refrakciónak és ji niveaufelület nem sík voltának hatása teljesen csak akkor esik ki, ha minden műszer állásban úgy az előre, mint a hátra- irányzáskor a refrakcióviszonyok teljesen egyformák. 4. §. A szintező műszer kiigazításának szükségessége. A főszabályok betartása esetén az irányvonalnak (J) és a szintező libella tengelyének (L) egymással paralleleknek nem kell lenniök. Ennek dacára, amint már jeleztük is, minden szintező műszeren a legnagyobb gonddal kell elvégezni az LWJ igazítást. A szabatos igazítás főindoka az, hogy a gyakorlatban nem mindig tartjuk be az egyenlő léctávolságot A hosszszelvény- és keresztszelvény- továbbá a területszintezések alkalmával, a közbülső (részlet-)pontok a műszertől különböző távolságokra vannak, tehát a szintezésük csak az LWJ feltétel kielégítése mellett adhat kielégítő eredményt. Az LWJ igazításnak megvan az az előnye, hogy a léctávolságok egyenlőségének betartása, kiigazított műszer esetén kisebb pontossággal — tehát gyorsan végezhető munkával — történhet s így a mérés gyorsabb és gazdaságosabb lesz. Hegyes vidéken a kiigazított műszerrel a léchosszat gazdaságosabban- lehet kihasználni. Dacára .a kiküszöbölő módszernek, a szintező miiszeren az LI1J igazítást mindig a legnagyobb gonddal kell végezni. 10 5. §• Egyoldalú refrakció-hatások kiküszöbölése. A gyakorlatban vannak esetek, amikor előre tudjuk, hogy a refrakcióviszonyok az előre és hátra irányzáskor nem lehetnek egyformák. Ilyen esetek: 7. a folyón át való szintezés, 2, a meredek (hegyi) terepen való szintezés. Legyen a folyó két oldalán P és Q ama két pont, melyeknek magasságkülönbsége szintezéssel állapítandó meg (11. ábra). A mérés két müszerállásból végzendő. •••.•_... A műszerállásokat p és (7-ben választjuk úgy, hogy dp = d' q ' * GS » 1/ 11. ábra. Szintezés folyón át. űq — a p