Zsuffa István: Műszaki hidrológia IV. (Budapest, 1999)

6.2. A VÍZFOLYÁSOK VÍZRAJZI ADATGYŰJTŐ ÁLLOMÁSAI ÉS A VÍZKÉSZLET JELLEMZÉSHEZ HASZNÁLHATÓ ADATOK

rogtató árkok feliszapolódtak, kolinatálódtak, hiszen a folyók természetes vizének lebegtetett hordaléka itt is előbb-utóbb elszigetelte a csatorna medreket a talajvíztől. A problémát olyan párhuzamos csatornarendszerek kiépítésével oldották meg, amelyben a folyók édes vize több hossz menti, nagyméretű, és egymáshoz képest eltérő magasságú párhuzamos csatornában igen lassan áramlott és így ezekben a lebegtetett hordalék nagy része leülepedett. Ezen párhuzamos és különböző szinteken vezetett csatornákat pedig zsilipekkel lezárható, nagyesésű, mélybevágású keskeny szelvényű keresztcsatornák sűrű hálózata kötötte össze, amelyekben így, a zsilipnyitás után a víz igen nagy sebességgel folyt át a felső csatornából az alsóba úgy hogy ezen sebességgel a lebegtetett hordalék leülepedését itt megakadályozták. Ezen rendszerrel tehát a hollandok nemcsak a talajvíz vízállását és vízmozgását, vízminőségét, de a szivárogtató keresztező csatornák kolmatálódását is szabályozták. Megjegyezzük még, hogy a párhuzamos főcsatornák közül egyeseket a tengerár elleni védelmet biztosító tengerparti védtöltések koronaszintjéhez kapcsolva vezetik, hogy ezáltal ezen milliók életét védő árvédelmi töltések ki ne száradjanak és állandóan azonos szintű, önmagában veszélyt nem jelentő víznyomással legyenek terhelve.

Ezen megoldás a Gemenci erdőben is adaptálható. A Sió torkolata alatti „Grebenci Duna-ág” alvízi torkolati szakaszának valamint a Forgó tónak, a Nagy Decsi, Kis Decsi tavaknak, a Lózsi tónak, a Malomtelelőnek, a Rezéti körcsatomának, a Nyéki tónak, Bátai holtágnak az összeköttetését biztosító fokrendszer felújításával, megfelelő zsiliprendszer beépítésével nemcsak a teljes hullámtéri sáv vízháztartása javítható és szabályozható, hanem a Duna torkolata fölötti 1475 km-es szelvénye vizének potenciál szintje a hullámtéren ezen tavakba, illetve a Bátai holtág bátai végéig, a Duna torkolata fölötti 1460 km-es szelvényéig átvezethető. Ugyanakkor például a 1463 km szelvényben a Dunába torkoló Simon Duna az anyamederrel párhuzamosan egészen a 1469 km-es szelvényig húzódik fel, ahol a régebbi felvízi torkolata már feliszapolódott.

Ezen természeti adottságok felhasználásával tehát az úgynevezett Pörbőlyi erdő alatt lesüllyedt talajvíz ezen két párhuzamos, de több mint 80 cm szintkülönbségű csatorna között kialakítható összekötő, keresztirányú, zsilipekkel nyitható fokcsatoma- rendszerrel a talajvíz dúsítása a kolmatáció elkerülésével tartósan biztosítható.

Megjegyezzük itt, hogy az ősi magyar fokrendszerek tápcsatornái érdekes módon mindig a Duna alsóbb szelvényeivel összekötve szállították az árvizek idején a friss vizet a hullámtér tavaiba, amelyeket a felső Duna szelvényekkel nem kötöttek össze. Ezzel a megoldással azt lehetett elérni, hogy a fok-csatornába beáramló Duna-víz a hordalékát a csatorna ezen torkolati szelvényében lerakva lassan áramlott a tavak felé, viszonylag igen kicsiny eséssel, sebességgel. Apadáskor, illetve a fokcsatomák földgátakkal történő lezárása esetén pedig ezen gátaknak a Duna kisvize idején történő megnyitásakor az ellenkező irányú, igen gyors víz ezen fokcsatomák üledékét kimosta. Talán ennek tudható, hogy mindmáig ezen igen régen, 500 évvel ezelőtt épített, a 200 évvel ezelőtti úgynevezett Jozephini, azaz 11. József császársága idején készült térképészeti felvételek térképein is bejelölt fok-csatornák ma is teljes épségükben láthatók és felújíthatok. (Andrásfalvy, 1976)

85