Zsuffa István: Műszaki hidrológia IV. (Budapest, 1999)

6.2. A VÍZFOLYÁSOK VÍZRAJZI ADATGYŰJTŐ ÁLLOMÁSAI ÉS A VÍZKÉSZLET JELLEMZÉSHEZ HASZNÁLHATÓ ADATOK

nak kisebb, nagyobb mértékű csökkenésében jelentkezik. Nyomatékosan hangsúlyoznunk kell azonban azt, hogy az árvízi hidrológiai hossz-szelvény nem valamely valós árhullám tetőző vízhozamának folyó hossz menti alakulását mutatja, hanem a kérdéses valószínűségű árvízhozamoknak az egyes mederszelvényekre érvényes, a vízhozamnyilvántartási szelvények vízhozam adatsorainak matematikai statisztikai módon számított értékét.

Igen érdekes az 1954 évi és az 1965 évi két rendkívüli árvíz tetőző vízhozamainak a magyar Duna menti alakulása. Amíg a Duna belépő, Pozsonyi szelvényében az 1954- es árvíz 10500 m3/s vízhozama meghaladta az ugyanezen szelvényben 1965-ben mért 10 000 m3/s tetőző vízhozamot, addig az országot elhagyó árvízhozamok Moliácsnál 1954-ben még a 7000 m3/s-ot sem érték el és ugyanakkor itt 1965-ben 9500 m3/s volt a tetőző hozam. A vízhozamok ilyen ellentétes alakulásának az oka a két árhullám eltérő alakja: az 1954 évi kisvízhozamokra ráfutó heves árhullám a kevés vizet szállító, félig üres medrekben jobban ellapult, mint a megelőző árhullámokra szuperponálódó hosz- szú, „stacionárius ciklonra” halmozódó csapadékokból eredő 1965 évi.

Az árhullámok ellapulását a folyó medre, az anyameder, a hullámterek geometriája, peremfeltételei és esésviszonyai határozzák meg. Amíg a viszonylag nagyobb esésű hullámtereken, például Körösök mentén a szétterülő, gyorsan lefelé haladó árhullámok valóban igen jelentősen ellapulnak addig a nagy folyók kisesésű hullámterein, például a Duna ausztriai völgyében, a vízerőművek megépülte előtt, a stacionárius ciklonok csapadékai által generált árhullámok szuperpónálódtak. A meder részletesen felmért topográfiai adatai a modem számítástechnikához ezen peremfeltételeket kellő megbízhatósággal szolgáltatja. Topográfiai felvételek, illetve az észlelt vízhozam-adatsorok matematikai statisztikai feldolgozása mellett az árhullámok ellapulását, vagy éppen szuperpónálódását az árhullámokat kiváltó csapadékok Júdrometeorológiai elemzése is szükséges. A magyar meteorológiai kiváló tudósa, Bonta Imre pontos matematikai elemzéssel bizonyította, hogy a nagy folyóknak, a Dunának, a Tiszának a nagy árvizeit, miként a Biblia leírása szerint a kisázsiai Özönvizet is stacionárius ciklonra több héten át halmozódó csapadékfrontok szuperponálódó árhullámai okozzák. Minden bizonnyal a világ legkiválóbb vízimémöke ezt már a múlt század elején a Tiszánál felismerte és ezért a folyó kanyarulatait átvágva, az anyameder partján épített árvédelmi gátakkal ősszeszűkített kisesésű hullámtereken a gyorsan levonuló árhullámok szuperponálódá- sát megakadályozta, aminek következtében a Tisza árvédelme a világon a legmegbízhatóbb. A nagyobb esésű Kőrösök mentén viszont a Fekete- és a Fehér-Körös, valamint a Kettős-Körös és a Sebes-Körös torkolata fölött megnyitható hullámtéren gyorsan levonuló szétterülő, és egymásra nem szuperponálódó árhullámok az alvízi folyószakasz árvédelmi töltéseit már alig terhelik.

A folyók vízhozam-nyilvántartási szelvényei által határolt szakaszok két határszelvényén egy-egy árvíz levonulása során észlelt árhullámgörbe-pároknak az árhullámkép-áthelyezés pontosított Muskingum féle módszerével számított p (súlyszám), a és b (a lineáris kapcsolati együtthatói) paraméterek könnyen és egyértelműen számíthatók. A mai mederállapotoknak megfelelő - azaz a homogén árvízi adatsorú - legutóbbi időszakban levonult valamennyi árhullámra kiszámítva ezen paraméterek átlaga, esetleg szórása ugyancsak számítható.

45