Zsuffa István: Műszaki hidrológia IV. (Budapest, 1999)
Tartalomjegyzék
elemzik. A gazdasági helyzet ismeretében felmérik ezen természeti jelenségek gazdasági következményeit, illetve számba veszik a vízkészletnek, mint az ország legjelentősebb természeti kincsének az adott viszonyok közötti hasznosítási lehetőségeit. Ezen elemzések az eljövendő 20-2S év vízgazdálkodási döntéseit készítik elő. Ezen döntések meghozatala után kerül sor az egyes munkák megvalósíthatósági, majd kiviteli terveinek elkészítésére. Ezen egyedi tervek kidolgozásánál, a megjelölt probléma a kerettervben megfogalmazott megoldásának a műszaki tervezési munkáiban, az új létesítmény íö méreteinek a meghatározása nyilván a legfontosabb részfeladat. Ehhez a munkához kell a műszaki hidrológia numerikus módszereivel az alapadatokat, a „vízműtani terhelést” meghatározni. A hidrológiai méretezés a létesítmény fő méreteinek az alapja és így természetesen ezen múlik a megépülő mű katasztrófával szembeni, valamint üzemelési megbízhatósága, valamint gazdaságossága. Évszázadok tapasztalatai szerint a vízi műtárgy létesítmények hidrológiai biztonságának indokolatlan fokozása, a szerkezet tervezésben követett és ott csak minimális többletköltséggel járó túlméretezési módszerek alkalmazásával, óriási többletköltséggel jár. Nyilvánvaló ugyanis, hogy például valamely vasbeton híd teherbíró képessége a vasalás néhány százaléknyi többletköltséggel járó megnövelésével akár megháromszorozható. A híd fő méreteit meghatározó hidrológiai terhelésnek a megkétszerezése viszont a beruházási költségeknek a kétszeresénél is nagyobb többletet igényel. Nyilvánvaló az is, hogy a műszaki létesítmények alulméretezése következtében kialakuló hibák, törések, szakadások - amelyeknek javítási költségei nyilván csak a műtárgy teljes tönkremenetele esetén éri el a teljes beruházási költséget - a tervező felelőségre vonását azonnal kiváltják. Ezzel ellentétben a sokszor 200-300%-os többletköltséggel járó túlméretezés látványosan nem jelentkezik, a felelősség vonásra automatikusan nem is kerülhet sor. A kérdést tehát hatósági szabályozással kell megoldani: elő kell írni az egyes létesítményeknek a környezetüktől is függő, szavatolandó biztonságát, és ezen biztonság kialakításához végzendő számítási, méretezési módszereket szabványosítani kell. A biztonságra vonatkozó előírások többféleképpen, kevésbé egyértelműen fogalmazhatók meg. A létesítmények fő méreteinek számítására szolgáló mechanikai, folyadékmechanikai számítások szabványosíthatok. A számítások alapját jelentő hidrológia, „vízműtani terhelés” azonban a kérdéses vízrendszer hidrológiai viszonyaitól függ, amely szabványosított módon, egyszerű képletekkel nem számítható. A vízműtani terhelés csak a vízrendszer vízjárási viszonyainak feltárásával, azaz kutatás jellegű, műszaki természettudományos munkával számítható. Azaz a tervezett létesítmény megbízhatósága, gazdaságossága a hidrológiai méretezést végző tervező hidrológiai felkészültségétől, az adott vízgazdálkodási egységre összpontosított ismereteitől, lelkiismeretességétől, e kérdésre fordított energiájától függ. A piacgazdálkodásban éppúgy mint a központilag irányított gazdaságban a tervező „érdeke” a túlméretezés: a több 100%- os költségtöbblet nemcsak az építő vállalat hasznát, bevételét növeli, hanem a gépiesen meghatározott tervezési díjat is. E kérdésre csak a társadalom teljes egésze fizet rá, az azonban sokszor katasztrofális mértékben. Több próbálkozás történt a hidrológiai méretezés szabványosításával ezen helyzet javítására, azonban ezek a kísérletek nem jár10
