Zsuffa István: Műszaki hidrológia III. (Budapest, 1999)
5.2. A VÍZÉPÍTÉSI MŰVEK HIDROLÓGIAI MÉRETEZÉSE
A síkvidéki területeken elöntéseket okozó felszíni vizek azonnali, teljes mértékű gyors eltávolítása azonban nem tétlenül célszerű és gazdaságos. Ezen kérdés vizsgálatánál nemcsak a gazdaságosság szempontjait kell figyelembe venni, azaz azt, hogy az elöntések levezetésének költségei ne haladják meg az elöntések okozta elhárított károk költségeit, hanem arra is figyelemmel kell lennünk, hogy a síkvidéki területekről levezetett víz egyúttal e területek vízkészletének csökkenését is okozza. Ezt ismerve már a múlt század elején a táj állapotát minimálisra redukáló, betegség teijesztő, környezetkárosító mocsarak lecsapoló csatornáinak mindegyikét zsilipekkel látták el, amivel a lecsapolás folyamata szabályozliatóvá vált. Ezt a szabályozási lehetőséget a belvizek levezetésénél is biztosítani kell. A Duna Budapest alatti szakaszán a 30-as években megépült Dunávölgyi főcsatorna lehetővé tette a Duna balparti védett árterén a belvízmentes intenzív mezőgazdasági termelést. 30 évvel később, a 60-as évek igen vizes periódusában a Duna-Tisza közi hátság belvízrendezését is meg kellett oldani. Az innen lecsapolt vizet nyilvánvalóan a Dunávölgyi főcsatornával lehet a Dunába bevezetni. Ezen korábban megépült vízfolyás vízszállító képességét egy-egy belvizes időszakban ezen többletvízhozam már meghaladta volna. A probléma megoldására a terület néhány pontján, Kolon-tónál, Kondortónál, Szappanos-széken, Fehér-széken, Kelemen-széken stb. a meglévő tavakat, mocsarakat vízszintszabályozó zsilipekkel ellátva belvíztározókká alakították ki. Ezen belvíztározók, amellett, hogy a Kiskunsági Nemzeti Park legértékesebb élőhelyei, fokozottan védett területegységei, a visszatartott belvizeket késleltetve juttatják a fokozatosan kiürülő Dunávölgyi csatornán át a Dunába, illetve a belvizek egy részét hasznosítási céllal, ebben az esetben természetvédelmi céllal visszatartják, megőrzik. A télvégi, tavaszi olvadásos árvizekre való méretezésnél a belvizeknek az elöntött területeken tíz napos illetve egy hónapos tározódását a lassú folyamatokkal arányos időegységekkel, dekádokkal, illetve hónapokkal végzett számítások önmagukban biztosítják. A nyári belvizeknél e tározódási folyamatokat külön számítási módszerekkel kell követni. Ilyen esetben mindenképpen meg kell különböztetni e két tározódási folyamatot: külön kell vizsgálni a képződő belvizeknek az elöntött mezőgazdasági területeken való tározódását, amelynek időbeli határait a mezőgazdasági termelés tűrési határai, és az elöntések időtartamával arányos mezőgazdasági károk adják meg. Ezen tározódási folyamatoknak a méretezésben való figyelembevételére Salamin Pál vezetett be a matematikai függvény diszkusszión szélső érték vizsgálaton alapuló számítási módszert. A külön kijelölt, esetleg megfelelő földművekkel megnövelt kapacitású belvíztározók méretezése, a levezetendő belvízi hozamokra való hatásuk elemzése, ezen tározókból hasznosítható vízmennyiségek számítása a természetes vízfolyásokon épülő tározók méretezési, üzemeltetés-elemzési módszereivel teljesen azonos módon történik. A tározós fejezetben tárgyalandó tározó méretezési eljárásnál használandó alapadatokat a havi időegységekkel számított vízháztartási vizsgálat szolgáltatja. A mezőgazdasági termelési időszakban szükségszerűen kialakuló néhány napos elöntések vizsgálatára Salamin Pál az összegyülekezés jelensége és a kárfüggvények együttes elemzését vezette be. (Salamin, 1966) 123
