Zsuffa István: Műszaki hidrológia II. (Műegyetemi Kiadó, 1997)
4.2 A VÍZHOZAMOK IDŐBELI VÁLTOZÁSÁNAK KÖVETÉSE
Az apadó vízállások során mért vízhozamokat jelölő üres pontok ugyancsak erősen szóródó halmaza viszont a permanens vízállásoknál végzett mérések pontjai alapján húzott görbénél kisebb vízhozamok tartományában, a görbétől balra helyezkedik el. A vízállás-vízhozam kapcsolat ilyen alakulására 1895-ben a világhírű magyar hid- rológus, Hajós Sámuel figyelt föl először és e kapcsolat hidraulikai hátterét zseniális módon közvetlenül föltárta. A Felső Tiszán 1895-ben jelentkező árvízi vízállások távirati jelentésénél vízhozammérő csoportjával a Szolnok fölötti Tiszapüspöki vízmérce állomásához sietett, ahol az árhullámnak több mint 10 napig tartó levonulása során minden nap pontos vízhozammérést végzett. E méréseket a szokványos módon, vízállás-vízhozam koordinátarendszerben fölrakva és az időrendben egymást követő mérések pontjait összekötve jellegzetes hurok alakú vonalat kapott. Ez az úgynevezett árvízi hurok szinte minden hidrológiai kézikönyv minta ábrája lett. Bogdánliy és Németh Endre magyar nyelvű könyvei mellett a Schoklitsch német nyelvű Hydrographie, az amerikai Linsley-Kohler-Paulus: Applied Hydrology, Réméniéras: Hydrologie de l'ingénieur című francia könyve Bachtiarov orosz hidrológia könyve egyaránt bemutatja Hajós Sámuelnek a Tisza Tiszapüspöki szelvényében végzett vízhozammérés sorozatát ábrázoló „árvízi hurokgörbét” a vízállás-vízhozam kapcsolat kérdésének a tárgyalásánál. (lásd: II.-30. ábra). Hajós Sámuel örökségét a magyar vízrajzi szolgálat hűségesen őrzi. azóta is, minden nagyobb tiszai és dunai árvíz idején az ország valamennyi vizhozammérő csoportja az árhullámok levonulását napi vízhozammérésekkel követi. A II.-24 ábrán az 1970 évi nagy tiszai árvíz során Szegeden mért vízhozamok sorozata alapján szerkesztett összetett árvízi hurkot mutatjuk be. (Ezen méréseknél Bogárdi János a hollandiai Wageningeni Egyetem vízépítéstan professzora is részt vett akkor még a Budapest Műszaki Egyetem fiatal tanársegédjeként.) A egyes árhullámok mérés-sorozatai alapján legkülönbözőbb alakú árvízi hurkokat lehet megrajzolni, amelyekkel a mérések során a múltban levonult árvizek vízhozamai jól jellemezhetők. Ugyanakkor azonban ezen különböző jellegű hurkok a mércék vízállás-vízhozam kapcsolatát közvetlen használható módon nem jellemzik. Az árvízi hurok vízállás-vízhozam kapcsolata csak a megmért árhullámot jellemzi, más időpontban észlelt vízállásokhoz tartozó vízhozam meghatározására nem alkalmazható. A hurkok jellegzetes alakja azonban, a szabadszelvényben elhelyezett vízmérce szabályozó szakasz hidraulikai viszonyainak az árhullám alatti alakulásával egyértelműen magyarázható. A II.-25. ábra kisesésű folyó mérceszelvényének környezetében vázlatosan mutatja a víz felszínének, esésviszonyainak alakulását egy-egy árhullám levonulása során. Az árhullámot megelőző kisvizek idején a vízszint esése a mederfenék által megszabott permanens esést követi. A fölülről érkező árhullám nyilvánvalóan előbb a felső szelvények vízszintjét emeli meg, és ennek megfelelően áradás idején a vízszín esése az állandó sebességű vízmozgású permanens esésnél nagyobb. Ezért az azonos vízállású, de permanens állapotú vízjárásnál kialakuló vízsebességnél az áradó víz sebessége és ennek követkertében vízhozama is nagyobb. A tetőzés idején a vízmérce fölött már apad, alatta még árad és így a szelvény fölött a permanens esésnél kisebb, alatta nagyobb a vízszín esése, a mérceszelvényben pedig tetőzéskor a permanens állapotnak megfelelő a vízszin esése. Apadás idején nyilvánvalóan a felsőbb szelvényekben az apadás üteme nagyobb mint a mérce szelvényben és így a folyószakaszon a vízszín esése kisebb mint a permanens esésé. így nyilvánvaló hogy apadáskor a vízsebességek 82
