Vízgazdálkodásunk számokban (OVF, Budapest, 1961)

VI. Vaits Ferenc–Mayer László: Vízfolyások rendezése, lecsapolások, vízmosáskötések és talajcsövezések

208

VÍZGAZDÁLKODÁSUNK szamokban

Lecsapolások

Lecsapolásnak nevezzük azt a műszaki beavatkozást a talaj vízháztartásába, amellyel a talajvíz szintjét általában leszállítjuk, ill. a növényzet számára optimális magasságban tartjuk. Főleg nyílt árkokkal (vagy talajcsövezéssel, drénezéssel) oldják meg, s így ezen megoldásnál a létesítmény a sűrűbb csatornahálózat mellett csak céljában tér el a belvízrendezéstől. Érmek megfelelően a belvíz-ártereken belüli vagy ahhoz csatlakozó lecsapolásokat jelenleg a belvízrendezések közt tartjuk nyilván. A 9. táblázat — a rendelkezésre álló hiányos adatokkal — csak az említett tulajdonképpeni lecsapolásokat tünteti fel.

Allalajcsövezés

Az olyan ún. „hideg” nehezen levegőztethető és felmelegedő talajok esetében — amelyeknek az altalaja vízzáró, s így tavasszal nehezen szikkadnak és közepes nyári csapadékok hatására is túl nedvesek —, valamint a kötött, nehéz talajoknál alkalmazzák az altalaj- vagy alagcsövezést. (Ezeknél a talajoknál ugyanis a cél eléréséhez szükséges nyílt lecsapoló árok-vonalak olyan közel kerülnének egymáshoz, amelyek — a területveszteségtől eltekintve — még a kisüzemi művelést is nagymértékben megnehezítik, ill. lehetetlenné teszik, míg a felszín alatt 1,10—1,20 m mélységben elhelyezett csőhálózat a talajművelést nem akadályozza.)

A nedves, hideg talajokon az alagcsövezés hatása gyorsan jelentkezik, a termés minősége és mennyisége 20—25%-kal javul. A kötött talajoknál az eredmény kevésbé szembeszökő, de a javulás ugyancsak jelentős.

Az első alagcsövezés a Vas megyei Szentlőrincen készült 1852 — 54 között, majd a hazai alagcsőgyártás megindulásával számottevő eredmények születtek (Udránszky József szerint 1879 —1918 között 46 926 kh-on volt alagcsövezés). A két világháború között ilyen irányú tevékenység — a berendezés magas egységára miatt — legfeljebb 300 kh-ra becsülhető. A felszabadulás után sem történt még e téren nagyobb előrehaladás, de bizonyosra vehető, hogy a belterjesség felé haladó nagyüzemi mezőgazdasági termelés igényei szükségessé teszik ezen munkák megkezdését is, az erre szoruló kb. 40 000 kh-nyi területen.

A fentiekkel és a 10. táblázattal kívántuk felhívni a figyelmet a kultúrmérnöki munkáknak erre a területére. A táblázatot illetőleg meg kell jegyeznünk, hogy az a terv- és irattárak háborús események folytán bekövetkezett részbeni pusztulása miatt eléggé hiányos, de valószínűleg még így is lényegesen magasabb értékeket mutat, mint amennyi alagcsövezés napjainkban ténylegesen működőképes állapotban van.

Jutalmazott társadalmi munkában végzett rét-legelő lecsapolások

A második világháború és az utána következő újjáépítés éveiben a kisebb vízfolyások és lecsapoló csatornahálózatok fenntartására csak a szükségesnél kisebb mértékű anyagi erőforrások álltak rendelkezésre. így a patakmedrek gyors feltöltődése gyakori kiöntéseket okozott, az ugyancsak feliszapolódott lecsapoló csatornák miatt pangó vizek pedig elsavanyították a völgyekben fekvő réteket, legelőket. A vízállásos, nedves területrészek jó életlehetőséget adtak a májmételykór parazita köztes hordozójának, a törpe iszapcsigának. Voltak évek, amikor a Dunántúl egy-egy járásának szarvasmarhaállománya 70 — 80%-ban májmételykóros volt.

Az állattenyésztés szempontjából tarthatatlan állapot felszámolása 1955. decemberében indult meg. a szóban forgó munkák keretében oly módon, hogy az érdekelt gazdák a szokványos m3-egységár harmadáért végezték el az elsősorban saját érdekükben álló földmunkákat, a vízügyi szolgálat pedig csökkentett díjszabással végezte el a tervezést és a munka irányítását.

Az elért eredményeket a 11. táblázat mutatja. Teljesség kedvéért megjegyzendő, hogy ez a teendő ma már lényegében a vízitársulatok feladatkörébe ment át.