Vízgazdálkodásunk számokban (OVF, Budapest, 1961)
VI. Vaits Ferenc–Mayer László: Vízfolyások rendezése, lecsapolások, vízmosáskötések és talajcsövezések
156 vízgazdálkodásunk szamokban A Rába vízgyűjtője A Rába vízgyűjtőjét északon a Répce-Rábca, keleten a Marcal, délen a Zala vízgyűjtője, nyugaton az országhatár határolja. A vízgyűjtő terület szabálytalan alakú, amely Szemenye, Csempeszkopács községek vonalában nyakszerűen elszűkül. A mosoni Duna-ágtól először nagyjából kelet-nyugati, majd a Fertő-tó déli csücskének magasságában északkelet-délnyugati irányban halad, átlépi a határt és félkör alakban újra eléri a Fertő-tó déli végének magasságát. Felülete, kiterjedésének megfelelően, rendkívül változatos. A vízgyűjtő magassága a mosoni Duna-ágba való beömlésűéi 112 m A. f., a völgy 350 m A. f. magasságot, majd az osztrák Alpokban erős emelkedéssel az 1783 m A. f. szintet éri el. Geológiai eredetét tekintve, a vízgyűjtő a harmadkor végén, a Dunántúl északnyugati részén nagy darabon medenceszerűen lesüllyedt pannoniai táblán alakult. A kevéssé tagolt, agyagos-homokos pannoniai táblát a beléje siető folyók hordalékukkal feltöltötték, másrészt a borító tengervíz tükre a Duna visegrádi áttörése után alászállt. Az Ős-Duna hatalmas legyezőszerű törmelékkúpot rakott le, amely kelet felé térítette el a Rábát. Eróziós és tektonikus erők alakították ki a felszínt, a szél pedig a Rába-közén északnyugat-délkelet irányú halmokat hozott létre, amelyek között sok helyen mocsarak rekedtek. A vízhálózat mai képét a vizek járása formálta. A völgv alsó része kevéssé, feljebb erősen erdős. Az évi csapadékmennyiség 600— 1000 mm. A Marcal vízgyűjtője A Marcal vízgyűjtőjét északról és nyugatról a Rába, keleten a Bakcnyér, délen pedig a Balaton vízgyűjtője határolja. Alakja szabálytalan, észak-déli irányban elnyúló, kiterjedésének legnagyobb átmérője kelet-nyugati irányban kb. 65 km, észak—déli irányban kb. 75 km. A vízgyűjtő mai domborzati viszonyai, az egykori kisalföldi medencét borító beltenger feltöltődése során alakultak ki. Főleg a Rába, Mura és Zala folyómedreit létrehozó hordalék lerakódások hatottak a vízgyűjtő kifejlődésére. Dél-kelet felől a Vértes és a Bakony északnyugati nyúlványairól is hordalékkúpok nyomultak a Kisalföld belseje felé, de az itteni patakok hordalékkúpjai kisebbek, mint északon és nyugaton. Kevesebb és finomabb hordalékukat, hatalmas lösztakaró hordta be. A főbefogadó Marcal a dombvidék lábánál halad, ma már övcsatorna jellegű, mely összegyűjti a Bakony nyúlványáról érkező patakokat és vízfolyásokat. Völgye a 10 km szélességet majdnem mindenütt eléri, sőt helyenként ezt meghaladóan kiöblösödik. A térszín magassága a beömlésnél 114 m, legnagyobb magassága. 240 m, a völgy átlagos magassága 100—150 m A. f. A vízgyűjtő az alacsonyabb részeken kevéssé, a hegyekben és a lejtőkön erősen, erdős. Az évi csapadékmennyiség 600—700 mm. A Duna Gönyű—Ács közötti jobbparti vízgyűjtője A vízgyűjtőt északon a Duna, délen a Bakony legkeletibb nyúlványai, keleten a Mócsai vízfolyás, nyugaton pedig a Vezseny-ér vízgyűjtője határolja. A rendszer vizeit két főág gyűjti össze, amelyek egymástól elkülönítve ömlenek a Dunába. A Cuhai Bakonyér a 718 m A. f. magasságú Kő risk egynél ered, előbb nagy, majd mindinkább csökkenő eséssel kb. 150 m A. f. magasságon éri el a Dunát. A Concó már alacsonyabb szinten (356 m A. f.) ered, majd Ácsteszér, Hánta és Kisbér községek határain kereszült dél—északi irányban érkezik a Dunához. Mindkét vízfolyásnak számos mellék-ága van, amelyeknek száma mintegy 40-re tehető. Felső szakaszukon ldterjedt erdőségek között haladnak.
