Vízgazdálkodási Lexikon (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1970)
P
Paleobiológia -*- Biontológia Paleocapa, Pietro (1789—1867) olasz mérnök, építési főigazgató, később közlekedésügyi miniszter, a Pó szabályozója. 1846-ban Vásárhelyi Pál halála után, a nádor meghívására, mint szakértő felülvizsgálta a Tisza-szabályozás tervét. Vásárhelyiétől eltérő javaslata károsan befolyásolta a szabályozási munkák tervszerűségét. (-► Tisza-szabályozás) Paleohidrológia. A víz földtörténeti vonatkozásaival, a mélységi vízelőfordulások korának meghatározásával, továbbá a régészeti leletek és a történelmi följegyzések hidrológiai értékelésével foglalkozó, fejlődése kezdetén álló tudomány. Pallófalas nyúlgát -*■ Nyúlgát Pallóverés Katré Panama-csatorna. A mintegy 55 km széles közép-amerikai Panama-földszoroson keresztül köti össze a Csendes-óceánt az Atlanti-óceánnal. Hossza kereken 80 km, mélysége 12—13,7 m, 6 kettős zsilippel épült. A New York és San Francisco közti víziutat 14 600 km-rel rövidíti meg. Forgalma évi 5—6000 hajó (kb. 30 millió BRT). 1881-ben kezdte építeni a Lesseps F. által alapított P. Társulat, mely azonban belebukott a vállalkozásba s az építkezések 1889-ben abbamaradtak. A P. építését az Egyesült Államok fejezte be Goethals Fr. mérnök vezetésével, 375 millió $ költséggel (1906—1914). Panasz. 1. A hatóságnak az államigazgatási ügy érdemben hozott határozata ellen (a tett v. elmulasztott intézkedés miatt) igénybe vehető jogorvoslat. P.-szal élhet bárki, akinek jogát v. jogos érdekét a határozat v. intézkedés (annak elmulasztása) sérti, akár részt vett az állam- igazgatási eljárásban ügyfélként, akár nem. A P. rendkívüli jogorvoslat, mert csak a fellebbezési jog kimerítése után v. a jogerős határozat ellen használható. A fellebbezési határidőben a jogosult által benyújtott P. fellebbezésnek tekintendő. A P. elbírálására a megpanaszolt szerv közvetlen felettes szerve jogosult, föltéve, hogy az eljáró (el nem járó) szerv a P.-olt sérelmét saját hatáskörében nem orvosolja. Fontos különbség a fellebbezés elbírálására vonatkozó szabályoktól, hogy a megyei szintű tanácsi vb szakigazgatási szervének intézkedése (határozata) ellen irányuló P.-t nem a minisztérium, hanem — közvetlen felettes szervként —• a tanács vb bírálja el. A P. ugyanabban az ügyben korlátlanul ismételhető, de a P.-olt sérelem után egy évvel v. újabb lényeges körülmények hiányában érdemi vizsgálat nélkül visszautasítható (1957: IV. tv. 64—65. §). 2. Tágabb értelemben P., és a közvetlen felettes szerv által az ismertetett szabályok megfelelő alkalmazásával bírálandó el bármely állami szerv ellen, annak eljárása (el nem járása) miatt, akár a saját munkavállalója, akár idegen személy által benyújtott minden észrevétel, kifogás, igény is (felügyeleti P.). 3. Ha a P. (észrevétel, kifogás, igény) nem az érdekelt személy egyedi ügye, hanem az állami és a gazdasági élet területén észlelt bármely fogyatékosságra vonatkozik, közérdekű bejelentésként bírálandó el (1957: IV. tv. 67—68. §). Pangó víz. A lefolyástalan területeken összegyülekező felszíni víz, mely a savanyú- fűfélék, a sás és nád elterjedését segíti. A P. melegágya a különféle szúnyogoknak, ezért egészségi okokból sem kívánatos. A P.-et le- csapolással v. ha ez gazdaságtalan, akkor vízkedvelő fafajok telepítésével lehet megszüntetni. P. keletkezhet belvízből akkor is, ha nem végzik el a táblákról való vízeregetési munkát, és így a belvíz a termőterületeken maradva a vetést kiöli. P.-nek nevezik a vízellátásnál a vízvezeték-hálózat közvezetékébe nem kötött elágazások végén előforduló, csőben megálló vizet is. Fogyasztás hiányában állhat elő, és elkerülésére a cső végén közkifolyó v. tűzcsap beépítésével a P.-et időszakosan el kell vezetni. Pannóniái. Földtörténeti kor, a pliocén kor emelete. A Mo. területét elborító P. beltóban mind a Dunántúl, mind az Alföld területén több ezer méteres víz-, földgáz- és kőolajtároló rétegösszletek ülepedtek le. Pantle és Buck biológiai vízminősítési módszere. A szaprobionta rendszeren alapuló vízminősítés eredményének számszerű kifejezésére szolgál, a szaprobitásfok indexe (S). Az NDK- ban előzetes szabvány. Pantográf (gólyacsőr). Ábrák, térképek meghatározott arányú nagyítására, ill. kicsinyítésére alkalmas négy, egymáshoz négy csuklóval kapcsolt fa- v. fémrúdból készített műszer. Az első P.-ot 1603-ban Scheiner (1573—1650) készítette. Két fő típusa, az -*• egyszerű P. és a Coradi-féle P. használatos. (Ábrát 1. az 574. oldalon!) Pantoszaprób szervezet. A különböző mértékben szennyezett környezetet elviselő szervezetek, melyek ezért szaprobiológiai indikátorfajként nem használhatók. Papírgyári szennyvíz. A papír gyártási folyamataiban keletkezett ipari szennyvíz. A nyersanyagtól és a gyártás technológiájától függően 1 t papír gyártásakor 50—500 m3 szennyvíz keletkezik. A használt rongyokból készülő papírgyártás során a mosóvíz mennyisége nö573 Papírgyári szennyvzí