Vízfolyások környezetbe illeszkedő szabályozása (VITUKI, Budapest, 1989)

2. A jelenlegi helyzet kialakulása

A műszaki és jogi lehetőségeket jelentősen befolyásolták a tulajdonjogi kérdések, a különböző birtokosok közötti gazdasági ellentétek, vízhasználatok. A vízjárta földterületek művelésbe állítása azonban a parti birtokosok gazdasági lehetőségeinek volt a függvénye. Ezért a vízrendezés és a vízfolyás szabályozás mértéke olyan szerény maradt, hogy az az ország területén általában nem okozott pusztító hatású beavatkozást a patakok, folyók által táplált életterekbe. A területek, különösen az árte­rek, sokkal közelebb voltak a természetes állapotukhoz, mint ahogy azt manapság tapasz­talhatjuk. Kisvízfolyásainkra jellemző volt a nagyszámú, üzemelő vízimalom. E vízilétesítmé­nyek jelentősen befolyásolták az árvizek levezetését és a völgyfenéki területek talajvíz­szintjét. Ennek megfelelően a vízfolyások völgyeiben, a kisvízfolyások árterületén, nagy kiterjedésű területeken általában az időszakos árvízi elöntést elviselő, rétművelést foly­tattak. E művelési mód más megoldásokat igénylő (vízrendezési) feladatot adott a víz­rendező részére. A felszabadulás utáni időszakban, különösen a mezőgazdaság szocialista átszerve­zését követően, ugrásszerűen megnőtt a vízrendezési munkák iránti igény. A mezőgazda­ságban megjelenő gépek, a korábbi művelési eszközökhöz viszonyítva alapvetően új feladatot adtak. Új körülményt teremtett az is, hogy a vízrendezőt már nem befolyásol­ták a korábbi tulajdonviszonyok okozta akadályok és megszűnt számos korábbi vízhasz­nosító létesítmény (pl. vízimalmok, vontató utak). Az extenzív gazdaságfejlesztési szemlé­letnek megfelelően jelentősen megnőtt a völgyfenéki területek szántóművelésbe fogásá­nak igénye, a gyepterületek feltörése. A mezőgazdasági nagyüzemek gépesítése a nagyterületű, 100—300 ha-os, közel téglalap alakú, egyenes határvonalakkal rendelkező táblák kialakítását, ill. az ily táblák kialakítására való törekvést követelte. Az adott társadalmi, gazdasági viszonyok tehát előnytelenül befolyásolták a víz- rendezési munkát, a tervező tevékenységét. A tulajdonviszonyoknak az említett megváltozása során minden természetes víz­folyás állami tulajdonba került. Az állami költségvetés vállalta a szabályozási és rendezési költségek döntő részét akár beruházás, akár fenntartás volt az. Ezzel a ténnyel az intenzív művelésbe vonás vízrendezési költségeit az állam viselte, az eredmények pedig üzemi szinten jelentkeztek. A kettő viszonyát soha senki nem vizs­gálta. így a vízrendezéssel szembeni igények növekedésének gazdasági korlátot legfeljebb a vízügyi szervek költségvetése jelentett. Rövidesen a szántó művelésbe vont területek határa néhány méterre közelítette meg a vízfolyások és elvezető művek partját (/. kép). Azok technokrata szemlélettel kialakított vonalvezetése, hossz-szelvénye és egyéb paraméterei — az országos gazdaság- politikai irányelveknek megfelelően — csak a termelést szolgálták. A vízfolyások mellől eltűntek a korábban meglevő facsoportok, fasorok, bokros, cserjés területek. Ezzel egyidőben a mezőgazdasági területeken a táblásítás, a repülőgépes növényvédelem és egyéb tényezők eredményeként nagymértékben csökkent a faállomány. A völgyfenéki területek fokozott művelésbe fogása is egyik oka annak, hogy meg­nőtt a medrekben levonuló árvizek vízhozama, vízszintje. Ennek következményeként állandó jellegűvé vált a vízfolyások mederméreteinek növekedése, csökkent a talajvíz­szint. A jelenség üzemgazdasági haszna mellett igen káros volt a vízfolyásokat kísérő élettérre, a leszállított talajvízszint korábban termékeny területeken vízhiányt okozott, helyenként a talaj minősége is romlott. 9

Next

/
Thumbnails
Contents