VÍZDOK: A tömlős felületi öntözés tervezési irányelvei (VMGT 80. VIZDOK, Budapest, 1976)
2. A tömlős öntözés általános irányelvei
12 kis nyomómagasságú, nagy vizszállitású (un, átemelő) öntözőszivattyúk segitségével. Az eddigi üzemi kísérletek soránt ezt a változatot alkalmazták leggyakrabban. Ez a vizkivételí megoldás nagyobb hosszúságú (500-1000 m-es) tömlőszakaszok, és egyidejűleg több vizszétosztó tömlő üzemeltetését is lehetővé teszi, például hasonló elrendezésben mint a hordozható esözte- tő berendezések szivattyús gépcsoportjához csatlakozó gyors- kapcsolású csőhálózat elrendezése. Ilyen berendezések alkalmazására lehet számítani leginkább, ezért a tanulmányban elsősorban a szivattyús vízkivételhez csatlakozó tömlős berendezések kialakításával foglalkozunk részletesebben. Megjegyezzük azonban, hogy e berendezések utolsó szakasza (szárnyvezetéke) gyakorlatilag megegyezik a héjcsatornáról, illetve a hidráns- ról üzemelő teljes tömlős berendezéssel, igy azok tervezése is elvégezhető az itt bemutatott szempontok alapján. Alapelv a tervezésnél, hogy a vízkivétel - a felületi módszer jellegéből eredően - legalább 50 1/s vízhozamot szolgáltasson. Ugyancsak lényeges, hogy a tömlős öntözőberendezés üzemeltetését - kivéve pl. a csőkútról vagy hasonló vízkivételről üzemelő egyetlen tömlő esetét - folyamatos Üzeműre kell tervezni. Szivattyús vízkivétel esetén sem növelhetjük azonban tetszőlegesen a berendezés nagyságát, mivel a tömlőszakaszok hosz- szúságával nő a veszteségmagasság és ez nagyobb kezdeti nyomást igényel. A nyomásnövelésnek pedig határt szab a tömlő nyo- másbirása. Ezzel kapcsolatban a következő részben ismertetjük a tömlők fontosabb műszaki jellemzőit.
