Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
III. A Sió-völgy története a 11. század elejétől a 18. század közepéig
A SIÓ A RÉGI OKLEVELEKBEN ÉS LEÍRÁSOKBAN 71 a neve. A Sió elnevezés újkeletű; a 17. század végétől, a 18. század elejétől használatos. Kezdetben Sivó formában is előfordult. Az áttekintett nyolc évszázad alatt nemcsak a Sió elnevezése, hanem a mellette fekvő települések elnevezése is többször változott, miközben egyes helységek helyüket megváltoztatták, vagy végleg megszűntek. A legtöbb falu és község azonban azon a helyen található ma is, ahol a I 1-13. században létrejött. Ezekre a települési név- és helyváltoztatásokra esetenként a későbbiekben még visszatérünk. Van azonban egy olyan kérdés, amivel a fentiek ismeretében itt kell foglalkozni. Nevezetesen: volt- e a törököknek kikötője a Sió balatoni torkolatánál? Ez a probléma a 20. században sokáig foglalkoztatta a régészeket, történészeket, s nem is annyira a létezését, mint inkább a helyét vitatták. Minden esetben Bél Mátyás Veszprém megyét ismertető kéziratának Fok településre vonatkozó szövegéből indultak ki, miszerint „Fok a Balaton déli partján fekszik, ahol ez... a nevezett Sióba önti vizét, majdnem 2 mfd-nyire Kenésétől, sík mez,őségen, olyan helyen, amely az ellenségnek való ellenállásra alkalmas. Ezt látva a török úgy vélte, hogy ezt a partrészt csak úgy tarthatja meg magának, ha... itt is megerősített, körülárkolt védőművet létesít az egész vidék biztosítására. Ezért a Sió folyó szöge (foka) előtt, ott, ahol a tóból kiömlik, sáncokkal, árkokkal és állandó karbantartással egy védőművet létesített s azt mindaddig őriztette, amíg a Bécs alóli visszaszorítása nyomában ezeket a részeket is kiüríteni nem kényszerült.” Először SÁGI (1968) vélte úgy, hogy a siófoki vasúti kiágazásánál talált falazatmaradványok nem római koriak, hanem a 17. századi török vár részei lehettek, amit Bendefy (1972) erősen vitatott, és levéltári adatokra hivatkozva úgy vélte, hogy valahol a mai Siófok területén 1606-1619 között a törökök „erősséget” építettek. SÁGI Károly és Zákonyi Ferenc (1974) „Balaton” c. útikönyvükben többek között már azt írták, hogy Fok „Hamar török megszállás alá kerül, s a törökök itt erődöt építettek. Ez lett a balatoni vízi hadainak központja... Ez a török vízi vár, a mai kórház közelében, az ún. Granárium dombján lehetett. Előtte húzódott a Sió-csatorna, ahol védelmet találtak a naszádok, amelyekből any- nyi volt, hogy ezer embert is át tudtak szállítani a túlsó partra.” Az idézetben foglaltakhoz most csak két megjegyzést fűzünk:- az egyik, hogy az 1600-as években nem létezett a Sió-csatorna, sem pedig egy olyan öböl, ami a parttól egy kilométerre lévő dombig benyúlt volna, hanem csak olyan keskeny ér lehetett ott, amelyen át a tó túlcsorduló vize lefolyhatott;- a másik, hogy egy-egy török sajka 28-30 embernél többet nem szállított, s ezért legalább 30—33 sajkának kellett volna biztosítani kikötőt ezer ember szállításához. Ilyen kikötőt a Sió kifolyásfok) előtti partszakaszon még 1863-ban is csak úgy lehetett létesíteni, hogy a kikötőmeder nagyon gyors elhomokolódásának megakadályozására a tómederben több mint 500 méter hosz- szú mólócsatornát építettek terméskőből. Ezek alapján határozottan állítjuk, hogy a törökök a mai Sió-csatorna vonalában nem tarthattak fönn semmilyen hadikikötőt. Sági (1989b) „Siófok török vára” című dolgozatában foglaltakkal kapcsolatban lényegében hasonló a véleményünk, de megjegyezzük, hogy az általa megjelölt partszakaszon, vagyis az ősi foki kifolyás előtt, a Sóstó felőli oldalon szerintünk elképzelhető, hogy létezett egy olyasféle „erősség”, mint amiről Bél Mátyás írt. Ezen a helyen ugyanis, — amint azt az előzőekben ismertettük - a partvonal alacsony volta következtében létrejöhetett egy kis öbölszerű képződmény olyankor, amikor a tó vize a homokturzáson túlcsordult és lefolyt a Sió völgy felé. Azonban itt is bekövetkezett - előbb vagy utóbb - a víz által kivájt medernyílás behomokolódása, s ezért „balatoni török hadiflotta” itt sem állomásozhatott.
