Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
III. A Sió-völgy története a 11. század elejétől a 18. század közepéig
A SIÓ A RÉGI OKLEVELEKBEN ÉS LEÍRÁSOKBAN 63 vámmal. Ebből arra lehet következtetni, hogy a Foknak nevezett vízfolyásra 1211 után építették a malmokat.47 A Fok falu vámja,48 ami Csánki Dezső (1894) szerint a Pannonhalmi főapátság 1137. évi okiratában „Tributum de Fok”-ként szerepel, s aminek egyharmada a bencés főapátságot illette, az ősi foki kifolyásnál lehetett, mivel annak közelében volt Fok falu, amint azt a 60. oldalon lévő ábrán III. számmal megjelöltük. Az ábrán általunk megjelölt birtokhatár vonalak azt mutatják, hogy a tihanyi apátságnak Losta, illetve később Fok faluhoz tartozó birtokteste ÉK-DNy irányban mintegy 8 km hosszon elnyúlva, 1,2-2,0 km között változó szélességben ékelődött be az akkori Szabadi, Kiüti és Töröki birtokok közé. A Balaton partvonalából csaknem 3 km-es partszakasz tartozott hozzá az ősi foki kifolyás és a Fok fo- lyónak (ma Siónak) nevezett kifolyás között. A parttal érintkező birtokrészen a két kis település körül viszonylag kevés lehetett a termékeny terület, s talán ez lehetett az oka annak, hogy az 1092. (1390.) évi hamis oklevélben Fosta birtokrésze a Fok-folyótól jobbra Turuk (Török) falu irányában már jelentős nagyságú, erdős, szőlő- és szántóföldi termelésre alkalmas területtel szerepel. Ezzel a területtel 1211 után bővíthették a Fosta birtokot. A két hiteles és a két hamis oklevélben leírt határjárások egyikében sem található utalás arra, hogy a későbbiekben Sió-bozótnak nevezett területen Losta szigettől délre és keletre meddig terjedt a lostai, illetve később a foki birtokrész. Ezen a Sió-völgy északi végét képező területen valószínűleg különböző részben osztozott Szabadi, Kiüti, Jut és Maros is. Erdélyi (1908) az 1211. évi hiteles oklevélben leírt határjelek alapján úgy vélte, hogy a tihanyi apátság birtoka „körülbelül felét vagy harmadát tette ki Siófok mai [vagyis 1908. évi] határának a folyótól északkeletre”. Véleménye az 1895. évi statisztikai adatok és a térképeken végzett mérési adatok alapján helytállónak tekinthető. Siófoknak a Sió-csatornától északkeletre lévő területe 1895-ben kereken 1800 kh (1036 ha) volt, s a mérések szerint valóban ennek fele lehetett itt a 13. században az apátsági birtok nagysága. Nem tudni, mi lehetett az oka annak, hogy Erdélyi szerint az „ 1267. évi pápai bulla birtokösszeírása egyszerűen csak megemlíti... a somogyi birtokok élén »a Losta nevű szigetet«, mely után Török (Tvruk) falu említése következik.” Valószínű, hogy Losta és Fok ebben az időben lakatlan lehetett, s ezért nem említették meg. Egyesek véleménye szerint Lostát 1241 után a tatárok elpusztították, de Sági (1989a) szerint Losta eltűnését nem kapcsolhatjuk a tatárjárás pusztításai közé.49 Szerintünk is más lehetett az ok, ami miatt Losta megszűnt létezni: pl. többek között az, hogy az ilyen kis lélekszámú, kevés jobbágyportából álló települést egy kolera- vagy pestisjárvány teljesen kipusztíthatott. De az is lehet, hogy a két közeli falu még 1460-ban, sőt még 1534-ben is a tihanyi apátságé volt, amint azt Somogy megye 1534. évi hiányos adólajstrom-kivonata tanúsítja. Az, hogy Fok falu Somogy megyében adózott, azt jelentette, hogy a település még ekkor is a megyéhez tartozott, bizonyítván azt is, hogy a 16. század elején a Sió ősi fokánál eredő kifolyást tekintették a megye határának, ugyanúgy, mint az előbbi századokban. Fok falu északkeleti széle ennél a kifolyásnál lehetett, és itt vezetett a homokturzáson a régi közút Fejérvár felé. Többek között azon a hídon keresztül, ami a kifolyáson ívelt át, s amelynek hídláb maradványait az 1907. évi a vasútépítéskor találták meg, - és amiket az előzőekben ismertetettek szerint sokáig római zsilip maradványának tartottak. Ennél a hídnál 47 A Vizeink krónikája (Fejér szerk. 2001) c. műben közöllek szerint 1269-ben említettek először írásban egy magyarországi vízimalmot (a veszprémi Korláth-malmot). 48 A foki vám Somogy vármegye ispánja által szedett részét IV László 1276-ban a veszprémi egyháznak adományozta, a Csák Péter nádor által elpusztított székesegyházi iskola újjáépítésének elősegítésére. 49 Sági Siófok történetét az őskortól a középkorig ismertető tanulmányában (1989) a tatárok dunántúli pusztításáról azt írta, hogy Kádán tatár vezér IV Béla király elfogására a Horvátországba vezető hadiúton. Fehérváron át. Veszprém, Zalavár érintésével Zákány felé igyekezett, s hivatkozott a szemtanú Rogerius mester beszámolójára: „s a királyi utolérni siet vala, azért is átnyargaltában, nem tehete oly nagy pusztítást, hanem nyári jégeső módjára csak azon helységeket rombolták le, amelyeken útjuk keresztül vezetett”.
