Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
II. A Sió völgye a római kortól a honfoglalásig
50 II. A SIÓ VÖLGYE A RÓMAI KORTÓL A HONFOGLALÁSIG Ha lennének a part közeli homokturzáson vezető útra vonatkozóan olyan római kori adatok, amelyek alapján következtetni lehetne egykori minőségére, akkor azt is határozottabban lehetne megítélni, hogy a siófoki falazatmaradvány római hídláb (hídpillér) része volt-e vagy sem. Kuzsinszky 1920-ban megjelent könyvének bevezetőjeként a korábbi irodalmat ismertetve többek között a következőket írta: „Hogy a Balaton déli partján... egy római felirat sem akadt, az - úgymond Mommsen a XIV. fejezethez (Inter Drovum et Lacum Pelsonem) írt bevezetésében - onnan van, mert addig, míg Galerius császár Kr.u. IV. század elején a Balatont le nem csapoltatta, erdők és mocsarak borították. A térképen feltüntetett utak a Itinerarium Antonini útvonalai: az egyik Sopianaeből (Pécs) indul ki s Mogentianaen (Keszthely) át vezet Savariába (Szombathely)... A harmadik, mely észak-déli irányban Arrabonát (Győr) Sopianaeval kötötte ösz- sz.e, a Balatont északkeleti sarkán érinti és Öskü (Osones) táján metszi...” az Aquincumba vezető utat. Az Itinerarium Antonini említi az Arrabonát és Sopianae-t összekötő utat, aminek egyértelműen azonosított állomása Tricciana (Ságvár). Ennek az útnak Ságvártól Győr felé vezető szakaszáról a történészek véleménye eltér egymástól. Gráf András 1936-ban közölt térképén ezt az utat úgy ábrázolta, hogy az Ságvártól Siófok területét érintve a part közelében haladt Fűzfőig, majd onnan tovább Öskü felé.36 Finály Gábor (1903) és Makay Béla (1913) által publikált római úthálózat térképeken az Arrabona-Sopianae út Ságvár után nem Siófok területén húzódik keresztül, hanem Siójutnál keresztezve a Sió völgyet tart egyenesen észak felé Öskü irányába. Ott, ahol Finály és Makay szerint a Pécs, illetve Ságvár felől jövő út a Sió völgyet keresztezte, úgy véljük, hogy késő kelta-kora császárkori kis települések lehettek. Ugyanis a siójut-jutai dűlő és a Siójut—Telepesek bozótja nevű területeken Kiss Tünde 1994-ben, terepbejárás során FT/D és késő kelta-kora császárkori kerámia töredékeket gyűjtött. A Telepesek bozótja nevű lelőhely, a Sió árterületén 102-107 m tengerszint feletti magasságon, egy emelkedettebb területen található. Véleményünk szerint a korai császárkorban, és a római kor későbbi időszakában is Ságvárról Siófok és Siójut irányába egyaránt közlekedhettek. Ám a part közeli homokturzáson való szekerezés igen nehézkes lehetett a kerekek homokba süppedése miatt.37 Ezért nem valószínű, hogy a homokturzáson vezető út volt a forgalmasabb, amelynek siófoki szakaszáról az 1963-as kiadású „Balaton” útikönyvben az olvasható, hogy „ Erre vezetett a római hadiút, amely Pécsről kiindulva a Kapos völgyében Ságváron (Tricciana) és Kilitin keresztül vitt Győrbe”, illetve az 1974. évi kiadásban az, hogy „A Ságvárt... Aquincummal összekötő út is itt vezetett át Tác (Gorsium) irányában.” A római kori főútvonalak nyomvonalainak meghatározásánál napjainkban óvatosabbak a témával foglalkozó kutatók, mivel az itinerariumi helynevek azonosítása tekintetében - néhány helytől eltekintve - nagyok a véleményeltérések, és sokszor a feltüntetett távolságok sem egyeznek meg a valósággal. így pl. esetünkben Mócsy András (1974) véleménye szerint az Itinerarium távolsági adata Győr (Arrabona) és Pécs (Sopianae) között a ténylegesnél kevesebb még akkor is, ha feltételezzük, hogy annak egyik ága Ságvártól (Tricciana) északnyugatra a tihany—szántódi révátkeléssel folytatódik Öskü tájáig, s onnan a továbbiakban megegyezik a Ságvártól északnak tartó ág nyomvonalával. A mai Siófok területén egykor áthaladó római útról egyet azonban biztosan tudunk, nevezetesen azt, hogy a homokturzás gerincén lényegében a mostani 70 -es út nyomvonalán vezetett, és keresztezte azt az ősi fokot, ahol a tó túlcsorduló vize a Sió-völgy felé kifolyt. Az útfelület magassága eredetileg a turzásgerinc magasságával volt azonos, amire a rómaiak idején kötöttebb földet teríthettek, hogy jobban járhatóvá tegyék. Ez azonban még nem emelhette lé36 Bendefy 1969-ben Gráf térképe nyomán készített térképrajzon mutatta be Pannónia főbb római kori útvonalait. 37 A természetes állapotban lévő homokturzáson való közlekedés még a 19. század első felében is igen nehézkes volt, amit jól példáz, hogy bár az 1830-as évek közepéig a Siófoktól Zamárdiig a turzáson vezető utat feltöltötték és kavicsozták, mégsem lehetett végig zavartalanul közlekedni rajta, mert egy 3 és fél km-es szakaszon annyira homokos volt, hogy csak a szegélyén lehetett szekérrel haladni.
