Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
3. melléklet. D. M. Meissner: A Balaton szabályozása
486 3. MELLÉKLET A tárgyalások és az előmunkálatok alatt az 1861-ben mért, az Adriai tenger szintje feletti 320.4 láb vízszint 1862 őszén 318.15 lábra csökkent. Ezt a kisvíznek megfelelő állapotot tették meg a beállítandó vízállás viszonyítási alapjául oly módon, hogy ez a maga idején az árvízszintet és a 3 lábnyival alacsonyabb, azaz 315.5 vízszint az elérendő kis vízszintet képezze; továbbá 4 láb vízmélységet irányoztak elő, így a torkolat fenékmélységét 311.15 lábra11 kellett meghatározni. A torkolatnak az északi szelek általi feliszapolódásától való megvédése megkívánt két, egészen 9 láb mélységig húzódó - ahol már a tapasztalatok szerint a hullámverés nem jelentkezik mólót, amelyek 2 lábnyival nyúlnak a jövőbeni árvízszint fölé. Ezeket a kőfalakat, ahol azok a rendes medret elhagyják, belül 2 láb, kívül 3 láb nagy méretű kövekkel kirakott rézsűvel erősítették meg, amelynek felszínét kikövezték. A gőzhajózásra való tekintettel a mólók végén a torkolatot 100 láb, a cölöpsorok között 70 láb szélességűre építették, és a mólók lábazatát a szárazföld irányában egészen az alacsony vízállásig biztosították. A tulajdonképpeni torkolati zsilip 1732 láb hosszú; a keleti móló 120 lábbal meghaladja a nyugati, mivel erről az oldalról a feltöltődéstől inkább kell tartani. A csatorna csatlakozásánál kikötőöböl van kikötőhely- lyel, amelynek a cölöpfala a hajók fedélzetének a magassága miatt 5 lábbal a kisvíz felett végződik, amelyhez a kisebb hajók számára rámpa csatlakozik. Az öböl hossza 580 láb, szélessége 240 láb, így aztán a 150 m hosszú gőzhajók akadálytalanul meg tudnak fordulni, ugyanakkor más evezős hajóknak is még elegendő hely marad. Az öblöt a kis víz szintjéig szádfallal teljes egészében biztosították. A kavicscsal borított kikötőhelytől összekötő út vezet a vasútállomáshoz, és a helységbe. A 80 láb fesztávú vasúti és közúti híd alatt építették meg fából a 7 zsilipkapuval, mindegyiket 2 féltáblával, és a Siónak megfelelő 42 láb teljes szélességgel. Ezzel elsősorban azt akarták elérni, hogy amíg a tó és a folyó szintje között különbség áll fenn, a kifolyást úgy szabályozzák, hogy a megállapodás szerinti négy láb magas vízállást lehessen tartani, továbbá a vízszint lesüllyesztésének befejeztével, a folyóágyban a javítási munkálatokat el lehessen végezni, és végül a tó vízállásának várható ingadozásaikor, egy, a lecsapolt területek talajkultúrájára különös tekintettel lévő szabályozó álljon rendelkezésre. A zsilipeket láncok és csiga segítségével zárják vagy nyitják. A zsilip alatt a meder alját kőkockákkal biztosították az alámosás ellen; hasonlóan jártak el a zsilip alatt, ahol szádfalat építettek, arra az árvízszint fölé nyúló rézsűt, lekövezve, hogy a kanyarban az áramlás rombolását és az uszályok és hajók által keltett parti hullámtörést kivédjék, amelyek árral szemben csak a zsilipig közlekedhetnek, és ott egy rámpán kirakodnak. A zsilipen kívül a folyó medrének kimélyülése szükségessé tett annak betonággyal való biztosítását a vasúti híd alatt; ugyancsak szükségessé vált Siófok, Kiüti, Jut, Kustyán, Hidvég és Ozora közúti hídjait új, mély hídjárommal és részben új faszerkezetekkel ellátni, és az áthajtást szabályozni, amelyekkel kapcsolatban azonban semmi említésre méltó sincs. A 1 láb rézsűk biztosítása az átvágásokban megkívánta, hogy az 5 láb árvízvonalban egy és két sorban rőzsefonatokat helyezzenek el. Az iszap és az agyak között többször fordultak elő laza homokrétegek, amelyek erős partomlásokat okoztak. Ezeket a mederbe vert oszlopok mögé rakott rőzseköte- geket, melyeket durva zúzalék kővel fedtek le, vagy gyeptéglákkal való feltöltéssel szüntették meg. Ezen túlmenően a laza talajt kavicsrátéttel, vagy füvesítéssel védték; több helyen pedig enyhe lejtésű, kaviccsal felszórt lejáratokat építettek a töltelékbe a marház itatásához, fa kirakodásához és egyéb gazdasági célra. A torkolatban és a kikötőben utólag a cölöpfal és a mólólábazat közötti kis vízben az elő- terepet zúzalékkal és fűvel fedték a gőzhajók által támasztott hullámverés ellen. Egy lényeges óvintézkedést követelt meg a torkolatnak és az öbölnek a lecsupaszított part laza homokjával való előre látható befújása, amíg azt növényzettel be nem fedik. A végére mindkét oldalon lerakták a kiásott és kiko11 1 bécsi láb = 0,316 méter. 6 bécsi láb tesz ki 1 bécsi ölet ami = 1,896 méterrel.