Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
X. A Balaton vízszintjének szabályozása 1947–2003 között
X. A BALATON VÍZSZINTJÉNEK SZABÁLYOZÁSA 1947-2003 KÖZÖTT 395 Ezt a véleményt erősítette meg a 2100/1995. (IV 12.) Korm. sz. határozat 5. pontja, miszerint „továbbra is az előírt felső határt célzó vízszintszabályozást kell alkalmazni”, valamint az alkalmazás lehetőségét biztosító 6. pontja, nevezetesen „a Sió-csatorna mederrendezését és bővítését 2005-ig be kell fejezni”. A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság ezek alapján kidolgozott, és 1997-től ideiglenesen alkalmazott egy olyan vízállás szabályozást, amely +110 cm maximális vízszinttartást tett lehetővé. Ezt az új, - a korábbiaktól teljesen eltérő - vízszint-szabályozási (zsilipkezelési) rendet 2002. január 1-től, főhatósági szinten is jóváhagyták, s ettől kezdve hivatalosan ez van érvényben. Eszerint a megengedhető maximális vízállás szeptembertől februárig +95 cm, márciustól augusztusig +100 cm, a minimális vízállás pedig +70 és +85 cm között változó. Az előbbiekben bemutatott módon az egyes hónapok alsó és felső vízállásszintjei a következők: Január +70 - 110 cm Július +80 110 cm Február +70 - 110 cm Augusztus +75 110 cm Március +75 - 1 10 cm Szeptember +70 110 cm Április +85 - 110 cm Október +70 110 cm Május +85 - 110 cm November +70 110 cm Június +85 - 110 cm December +70 110 cm Az egyes hónapokra vonatkozó vízállásszint sávban a korábbiakhoz képest legnagyobb eltérés októberjanuár hónapokban, a legkisebb május-június hónapokban van. Az 1960-as zsilipkezelési szabályzat által előírt október-decemberi +40-60 cm közötti sávval szemben +70 és +110 cm közötti sávban tartható a vízállás, ami egyrészt 30-50 cm-rel magasabb vízállást, másrészt 20 cm-es sáv helyett 40 cm-es sávot jelent. A május-június havi eltérések jóval kisebbek; az alsó szint csak 5 cm-rel, a felső pedig 10 cm-rel magasabb az 1960. évi szabályzatban előírtnál, és a sávszélességi eltérés is 20 cm helyett 25 cm. Az 1977- es zsilipkezelési szabályzatban előírtakhoz képest a változtatások már nem tűnnek olyan nagyoknak. Meg kell jegyezni, hogy a tó 2000 májusától tartó lefolyástalan állapota, a tó vízgyűjtőjének szélsőségesen csapadékszegénnyé vált viszonyai, továbbá a Balaton megnövekedett párolgása miatt ezeket az összefüggéseket nem lehet a tó vízszintjének változásai alapján értékelni. 2000 tavaszától tartó időben, öt év alatt ugyanis olyan helyzet következett be a Balaton vízháztartásában, amire eddig nem volt példa. A tó természetes vízkészlet-változása 2000 és 2003 között mind a négy évben negatív lett, amit kizárólag az időjárási tényezők okoztak. Érdemes ezért az időjárási változásokkal kapcsolatos balatoni vízháztartás és vízállás közötti összefüggéseket röviden áttekinteni. A Balaton vízháztartásának fogalmát Laczay István (1976) a következő módon határozta meg: „A lefolyástalan tavak havi, évi vagy sokévi vízháztartási mérlegét a tóra hulló csapadék (C) és a hozzá- foly ás (H), mint bevétel és a párolgás (P), mint kiadás egyenlege határozza meg. A Balaton esetében a kiadásokhoz járul a siófoki zsilipen keresztül történő lefolyás (L), valamint a hasznosításra kivett víz mennyisége is (Vk). Az első három tényező a tó természetes vízkészletváltozását, a teljes egyenleg pedig a tényleges vízkészletváltozást (K) adja a vizsgált időszakban. így a tó vízháztartási mérlege: K [mm] = (C + H) - [(P + L) + Vk] A mérlegadatokból megállapítható a tó természetes vízkészlet változása, ami a tó legfontosabb hidrológiai, vízháztartási jellemzője. A természetes vízkészlet-változás azt fejezi ki, hogy miként változott volna a tó vízkészlete egy adott időszak alatt lefolyástalan állapotban (lezárt leeresztő zsilip esetén), és a tóból történő vízkivételek nélkül, vagyis a tóra hulló csapadék (C) és a hozzáfolyás (H) együttes víz- mennyiségéből a párolgási veszteség (P) után mennyi maradt volna a tóban. Ha a tóra hulló csapadék és a hozzáfolyás összege nagyobb, mint a párolgás, akkor a vízkészlet nő (a tó árad), ha pedig kisebb,
