Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
IX. Új zsilipek építése Siófokon. A Sió-csatorna bővítése és karbantartása 1947–2002 között
374 IX. ÚJ ZSILIPEK ÉPÍTÉSE SIÓFOKON. A SIÓ-CSATORNA BŐVÍTÉSE ÉS KARBANTARTÁSA... Mezőkomáromon túl, másrészt Siómaros közelében estig elérte a Sió bal partját. Tigris és Párduc tankokból álló páncélos alakulat január 19-én bevonult Siófokra, ahonnan előző este a szovjet csapatok visszavonultak Kiüti és Balatonújhely magaslataira, és ezúttal ők robbantották föl a Sión átívelő közúti hadihidat. Január 19-én a német és magyar csapatok Siófoktól Simontomyáig teljes hosszában birtokukba vették a Sió-csatoma bal partját, s kezdetét vette egy három hétig tartó véres harcokat jelentő küzdelem a Sió-csatoma birtoklásáért Siómaros és Simontomya közötti szakaszon, amelynek során a németek és a szovjetek váltakozva alakítottak ki hídfőket a jobb- vagy a bal parton. Siófokon és az alatta lévő Sió-szakaszon viszonylag nyugalom volt, a csatorna két partján néztek egymással farkasszemet a katonák, s lőtték egymást kézifegyverekből. A kikötő és a hajózsilip építési területe ismét a front első vonalává lett. Zákonyi szerint a szovjet katonák a kikötő nyugati oldalán lévő Balatoni Yacht Klub épületében a padló magasságában vágott lőréseken keresztül lőtték a kikötő túloldalán lévő magyar őrséget, akik a rózsapark pergolái között építettek ki állásokat. Néha tüzérségi belövésekkel zavarták egymást a szembenálló csapatok, de ezek nem okoztak nagyobb riadalmat, mint korábban a túlsó tópartról vagy a hajókról kilőtt gránátok. Ez a helyzet változott meg 1945. február 6-án, amikor a szovjet csapatok nagy erőkkel Siómarosnál átkeltek a csatorna bal partjára és egy 3 km széles és 1 km mélységű hídfőt hoztak létre, hátbatámadással fenyegetve a bal parton elhelyezkedett német és magyar csapatokat. Emiatt a német parancsnokság feladta a Siófok—Mezőkomárom közötti arcvonalat, február 7-én este visszavonulást rendelt el a Gamászi-csárdánál lévő Ba- laton-parttól Kistekeres-pusztán át Balatonbozsokig húzódó vonalra. A visszavonuló német és magyar csapatokat követve a szovjetek Balatonszabadi irányából a Sió-csatoma bal partjával párhuzamosan haladva harc nélkül újból elfoglalták Siófokot február 8-án hajnalban, s ezzel a Siófok-Kiliti csatornaszakasz és a kikötő is megszűnt frontvonalnak lenni. A német és magyar erők után nyomuló szovjet csapatok az előbb említett vonalon csaptak össze, és az előbbieket egy hétig tartó heves harcokban a Balatonaliga-Alsótekeres-Enying-Kisláng vonalig szorították vissza. Itt a szovjetek február 16-án beásták magukat, és védelembe mentek át. Február 8. után Siófokon rosszabb volt a helyzet, mint 1944. december 8-át követő hetekben annak ellenére, hogy a front megint eltávolodott tőle és március 5-ig szórványos harcok voltak csak a frontvonalon. Mivel a szovjetek nagy német ellentámadástól tartottak, ami március 6-án be is következett, március első napjaiban a község lakosságát kitelepítették Ságvár, Tab és Nagyberény községekbe. Mivel a kitelepítettek kevés holmit vihettek magukkal, ingóságaik a szovjet csapatok szabad prédájává vált, amelyek gyakran váltották egymást a fronton való bevetésük szerint. Március 13-án délelőtt a támadó magyar csapatok még egyszer elérték Siófok északkeleti részét, de a szovjet ellenlökések visszavetették őket a Gamászi-csárdáig. 1945. március 15-én estére a támadó német páncélos hadsereg csapatai Sárosdtól Balatonvilágosig húzódó 90 km-es arcvonalon mindenütt védelembe mentek át és csak biztosító erőket hagytak a Sió-csatoma középső szakaszán. Március 19-én a németek az esti órákban kiürítették az ádándi hídfőjüket és a Siófoktól északra harcoló magyar csapatokkal együtt a Balatonvilágos-Enying-Kisláng vonalra vonultak vissza. Innen folytatták tovább a német páncélos hadsereg kivonását a Balaton térségéről március 20-21-én. Ezekben a napokban hagyták el Siófokot a szovjet frontcsapatok és térhettek vissza a teljesen kifosztott községbe a kitelepített lakosok. Ezzel egyidőben rendezkedett be a településen a megszálló szovjet katonaság. Siófok ezután 1946 nyaráig kórházi utókezelő és pihentető helye volt a Vörös Hadseregnek. Az ismertetett Sió-csatoma menti hadi események során a kikötő és környéke, valamint a Sió-zsilip és környéke 1944. decemberében két és fél napig, 1945. februárjában és márciusában 20 napig volt közvetlenül a harcok színtere. A kikötői felügyelőség épületeiben először a decemberi hídrobbantáskor keletkeztek súlyos károk, majd február végén leégett az építési raktár és aknavető gránáttalálatok érték a többi épületet és a hajózsilip építési területét is. A Balatonfüred térségéből lőtt tüzérségi gránátok a kikötő partjánál lévő hajózási igazgatósági épület és a halászati központi épületeket károsították elsősorban, de néhány lövedék a felügyelőség területén is becsapódott. A Siózsilip felületi hídjáróját és felhúzó szerkezetét a január- 18-án éjjel visszavonuló szovjet alakulatok rongálták meg robbantásokkal először, majd ezt követően az aknavető gránáttalálatok a magyar csapatok részéről. A zsiliptáblák december elejétől kezdve teljesen felhúzott állapotban voltak, így a zsilipnyílásokon keresztül a víz, a rongálódásoktól függetlenül szabadon folyhatott le. A lefolyást január 19-től már nem a zsilip nyitottsága határozta meg, hanem a hídrobbantások után a mederbe került roncsok. A legnagyobb kárt az anyagiakon kívül az jelentette, hogy a hadi események során megsemmisültek a felügyelőség és az építésvezetőség iratai és műszerei.