Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
VIII. A Sió-zsilip karbantartási és a Sió-csatorna bővítési, partbiztosítási munkálatai 1895 és 1934 között
A SIÓ-CSATORNA MEDERBŐVÍTÉSE ÉS SZABÁLYOZÁSA 1897-1934 KÖZÖTT 345 a Balaton vízszínének szabályozása érdekében a lefolyó csatornájának medrét olyképpen kell kibó'vítenünk, vízvezetőemésztőképességét oly mérvben kell fokoznunk, hogy... a Balaton vízszinének rohamos emelkedésénél hatalmunkban legyen a siófoki zsilipen, az alatta fekvő vidék elöntésének veszélye nélkül, elég nagy víztömegeket lebocsátani a Sión át a Dunába. E kettős feladatnak megoldhatósága céljából elhatározták, hogy... kibővítik a Sió medrét olyképp, hogy az 18 méter fenékszélesség mellett Siófoktól a Kapos torkolatáig 50 m3, innen pedig a Dunáig 90 m3 vizet legyen képes kiöntés nélkül levezetni. A kiemelkedőföldtömeg mintegy 8 000 000 m3-t tesz ki... Sió medrének a rendezési munkálatai... a háború alatt és az összeomlást követő években is - csekély megszakításokkal - a lehetőség szerint folytattatván, ma már annyira előrehaladtak, hogy már csupán mintegy 2 600000 m3 földmunkának az elvégzése van még hátra. Ezeken a mederrendezési munkálatokon kívül a hajózhatás érdekében szükséges lesz még a Sión lévő hidakat átépíteni, vagy egynémelyikét felemelni... a juti közúti hidat vasbetonszerkezettel már át is építették. Ezeknek a munkáknak a befejezése után, amihez szükséges költségeknek a biztosításáról a törvényhozáshoz legközelebb benyújtandó új vízberuházási törvényjavaslatban történik gondoskodás, lesz csak lehetséges a csegézőhajózásnak a Sión való berendezésére áttérni...” Az idézettek azt bizonyítják, hogy 1928-ban az 1908-as nagy víziberuházási törvényben előírtaknak megfelelően akarták a hajózható Sió-csatornát megvalósítani, vagyis mint Schick (1929) írta: „A Balatontól a Dunáig terjedő' régi, kanyargós 124 km-es víziutat néhány átvágással 112 krn-re rövidítenék meg s a két végpont között fennálló 18 méternyi vízszin-különbség folytán 10 duzzasztó művet és hajózó zsilipet építenének.” Kaáli Nagy Dezső (1929) a Balaton hajókikötőiről szóló írásában pedig úgy fogalmazott, hogy „A Sió torkolati művének előmunkálatai még az 1928. évben megindulnak.” A vízépítési szakemberek optimizmusa a Sió szabályozását illetően abból eredt, hogy az országgyűlés megszavazta az 1928. évi III. tc.-t, amely 15 évre terjedő időszakra 57 millió pengőt376 engedélyezett vízi munkálatokra, amiből a Duna és a Tisza kisvízi szabályozását, a Dráva, a Mura és a Szamos egyes szakaszainak rendezését, további körösi vízlépcsők építését, a Sió bővítését és egyéb kisebb munkákat kellett finanszírozni. Ez az ösz- szeg ugyan a feladatokat tekintve csekélynek volt mondható, de végül is a későbbiekben ismertetendők szerint 1929 és 1943 tavasza között a siófoki torkolati mű építésére több mint egymillió pengőt, a Siócsatorna bővítésére és fenntartására pedig mintegy kétmillió pengőt fordítottak. A csatornabővítési munkákat a felügyelőség két-három év alatt szerette volna befejezni, de ezt a célkitűzést a világgazdasági válság közbejötté miatt csak 1934-ben tudták elérni. A bővítési munkákra az 1929-1933 közötti válság kettős hatással volt; egyrészt kevesebb pénz állt rendelkezésre, másrészt nagyszámú olcsó munkaerőt tudtak foglalkoztatni. A felügyelőség saját kivitelezésben megvalósított mederbővítési munkálatainak iratai sajnos 1944/45 telén a háborús pusztítások során Siófokon megsemmisültek. így csak közvetett forrásokból ismert, hogy pl. 1929 őszén a Siónál 418 napszámos dolgozott és a következő években létszámuk meghaladta a félezret. A kubikos kézi munkaerőn kívül a felső szakaszon úszó kanalas kotróval is végeztek földkiemelést, amint az a korabeli fényképfelvételen látható. A Siófok és a Kapos torkolata közötti csatornaszakasz bővítési munkálataival egy időben a Székesfehérvári Kultúrmérnöki Hivatal a Kapos-torko- lat és a Sió dunai torkolata között végeztette a 90 m3/s levezetőképességre való bővítést. 1929 januárjában Ozoráig jutottak el, s onnan alig több mint két év alatt elérték a dunai torkolati átvágást és így a Sió alsó szakaszán a kitűzött célnak megfelelő bővítés 1931-ben megvalósult. Amikor tehát 1934 elején a felső szakasz munkálatai is befejeződtek, nem volt akadálya annak, hogy a vízlebocsátások idején kedvező vízállásnál nagyobb hajók a Dunáról a Sió-csatornán egészen a siófoki-zsilipig hajózzanak. Mivel ezekben az években megnőtt az igény a sporthajózás részéről is a Balatonra való eljutással kapcsolatban, a földmívelésügyi miniszter rendeletére a Balatoni Kikötők m. kir Felügyelősége 1934-ben szabályozott * 500 376 A pengőnek fizetőeszközként való bevezetéséről az 1926. évi XXXV te. rendelkezett. 1927. január 1-től váltotta fel a koronát, amikor 12 500 papírkorona 1 pengőnek felelt meg, illetve 1 000 korona 8 fillért ért. A pengő jó pénznek számított, mert bevezetésekor 5,7 pengő 1 USA dollárnak felelt meg valutában, vagy 1,675 pengő egyenlő volt egy aranykoronával.
