Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
VII. A Sió csatornázása, a siófoki zsilip és a hajókikötő létrehozása
302 VII. A SIÓ CSATORNÁZÁSA, A SIÓFOKI ZSILIP ÉS A HAJÓKIKÖTŐ LÉTREHOZÁSA- mellyek előrebocsátása után 1. Királyi Biztos Úr Ő kegyelmessége előadván, miszerint a Vasúti és Balatoni társaságoknak, midőn köztök ezen vizszabályozás sikerültét nagyban előmozdító egyesülés létrejött, saját érdekeik kielégítése mellett számításba vették, és pedig mint a már most is adatokra alapított tapasztálás igazolja, - súlyt helyeztek a Siócsatorna hajózhatósága által előmozdítandó közérdekekre is, és hogy nem alaptalanul történt, bizonyítja, hogy dacára annak, miszerint még eddig vontató út nincs, s hogy a mezőkomáromi ideiglenes hídnál, - a szálitásra alkalmas legkisebb vízi járműnek a hid alacsonysága miatt csak fáradságos és idővesztegető munka folytán lehet átjutnia: — még is eddigelé már daczára ezen akadályoknak f. évi Május l-jétől 1700 mázsányi termék szálitatott ezen csatornán Siófokra, midőn ez tehát egy részről a szálitási vágy mellett tesz bizonylatot, más részről a társaságok figyelmét hívja fel ezen vízi út tökéletesítésére, de továbá a vámszedési szabadalom is mintegy elmaradhatatlan következményül egy alkalmas vontató-út készítését, minek alapján O Nagyméltósága Királyi Biztos Ur a társaságok figyelmét ez irányban felhíva közli, hogy szakértőktől nyert számításokból az derült ki, miszerint egy illy vontató útnak Siófoktól Ozoráig leendő építése 22 100 azaz huszonkét ezer egyszáz forint befordítását igényelné, e tekintetben tehát - előrebocsátván, hogy ez úttal még a déli államvasút - nevében ugyan kötelező Ígéretet nem tehet, mindazonáltal a vasút-társaság elfogadásának biztos réményében javalja, hogy ezen vontató-útnak kiépítése fejében a vasút-társaság részére az illető társaságok a részükre még ezután kieszközlendő vámszedési szabadalmat, - beleértve a Somogy megyei Balaton leszállítási társaságnak a Sárvízi társulat irányában válalt kötelezettsége pótlásának fejében átengedett időt is, - összesen 25 évekre engedjék át, és egyúttal az erre szükséges terület mimódoni megszerzése, az anyagoknak netáni megajánlása, és ezen vontató-útnak elhelyezése iránti határozat-hozatalra a társaságokat felhívta. Mellyek folytán méltányló figyelemmel Királyi Biztos Ur O Kegyelmessége által elősorolt indokokra, nem késtek az említett vontató-út kiépítésének szükségét beismerni, s annak kivitelét a t. vasút-tár- saságra, annak sikerdús és czélszerü munkálatairól már meggyőződve, teljes megnyugvással átruházni, a szükséges költségek fejében megállapított 22 100 ftnyi összeg fejében a Somogy megyei Balaton leszállítási, Nádor és Kapos csatornái társaságok képviselői társulatuk közgyűlésének e részbeni határozatát fenntartották, a teljhatalommal képviselt Sióberki társulati képviselők pedig feltétlenül kijelentették, hogy a vámszedési szabadalmat a kívánt 25 az az huszonöt évre, - beleértve a kizárólag a Somogyi Balaton leszállítási társulat részére már átengedett időt is, a válalkozó vasút és Somogyi Balatoni társaság javára átengedik; a vontató-útnak a csatorna melly partjáni elhelyezése a Sióberki társulat részéről tett óhajtás folytán a kiliti malomtól a juthi hídig a csatorna bal partján épitetni határoztatván, többiben a válalkozó társaság szabad választására bízatott ugyan, mindazonáltal azon óhajtással, hogy a szükséges területeket és a munkához megkivántató földanyagot ezennel ingyen átengedni magukat kötelező partbirtokos uradalmak e tekintetbeni igényeit, a hol saját érdekeinek sérelme nélkül lehetvén, volt úrbéri telkek tartozmányain látná szükségesnek a vonató-utat építeni, a Sióberki uradalmak tisztelt ügyvédei, Miltényi Miklós és Kolosváry József urak képviselt uradalmaik területén a vasút társaság által teendő kisajátítás körüli eljárást szíves készséggel magokra válalták; továbbá ezen vontató-utnak a csatornátóli külső távulsága rend szerinti körülményekben három futó ölre határoztatott, amennyiben azonban némely helyeken ez rendkívüli körülmények miatt gátoltatnék, továbbra is - azonban a csatorna partjáról hat ölnél, értvén a vontató-ut külső szélétől távulabb semmi esetre sem - kiépíthető, végre az ezek alapján bizton válalkozóul remény lett vasút-társaság figyelmébe ajánltatván a társulati érdekeltek ez érdemben tett nagymérvű ajánlatai, a mennyiben a czél elérése engedi, a kiviteli költségek körüli takarékosságra ezúttal már tisztelettel felkéretik. 2. Ugyan királyi Biztos Ur O Nagyméltósága tudva azt, hogy egy részről még a már folyamatba vett munkálatokra kívánt nagyobb mérvű kiadásokkal terhelt társulatok jelenleg még más költséges válalat kivitelére magokat kötelezni nem óhajtják, más részről az általa ugyan a társulati birokosok érdekében ezúttal ajánlani kívánt terv kivitelét a körülmények sem szükségük még, még is azon biztos hit s reményben, hogy elébb utóbb a most lecsapolt területek mesterséges öntözésének szüksége beálland, ezen lecsapolási munkálatok kivitele körül érdemeket szerzett, és a viszonyokat ismerni tanult Klein Károly vasúti igazgató mérnök urnák a Sió-csatorna vizének mesterséges öntözésre való használhatósága czéljából készített tervét s ennek kiviteli költségvetését az érdekelt társaságok méltányló figyelmébe bemutatja...”