Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
V. A Sárvíz, a Kapos és a Sió szabályozásának első tervei
A SÁRVÍZ, A KAPOS, A SIÓ ÉS A BALATON SZABÁLYOZÁSA KÖZÖTTI ÖSSZEFÜGGÉSEK... 165 Tenk Béla (1936) által közölt adatok szerint Tolna vármegyében 1776-ban Simontomya és Pálfa, ill. Harc és Agárd között 3117 öl (5,9 km), 1777-ben Kölesdnél és Agárdnál 61 öl (0,11 km), 1779-ben Harc fölötti részen 1290 öl (2,44 km), 1780-ban Harc és Kölesd között 10 018 öl (18,99 km), és végül 1784-ben, a Kölesd fölötti részen 800 öl (1,51 km) hosszúságban ástak ki 6 öl (11,3 km) széles és 1 öl 2 láb (2,5 m) mély csatornát, amelynek összesen 15 286 ölet (28,9 km-t) tettek ki. Összefüggő volt az új csatorna Agárdtól Kölesden túli részig és Simontomya-Pálfa között. A csatornaásás Tolna vármegyében összesen 37 000 forintba került, fajlagosan jóval többe, mint a Fejér vármegyei szakaszokon átlagosan, mivel itt 1 öl kiásására 2 forint 30 krajcárt fordítottak. Ha összeadjuk a két vármegye területén 1774 és 1784 között a Sárvíz szabályozása érdekében ásott csatornák hosszát, akkor az összesen 62 720 bécsi ölet, azaz 118,8 km-t tesz ki. Ez azt jelenti, hogy a Sárvíz első szabályozása során ásott csatornák együttesen több mint négyötödét tették ki a Sárvíz 144 km-es hosszának, s ezzel - befejezetlensége ellenére is - a legnagyobb méretű vízszabályozási tevékenység volt a 18. századi Magyarországon. Nem felel meg tehát a valóságnak az a Babos és Mayer (1939) által közölt adat, miszerint az 1776-1784 között végzett munkák során mindössze 28,95 km-nyi csatorna épült, főleg a felső szakaszon. Tévedésük valószínűleg abból eredt, hogy a Tolna vármegyében ásott csatorna hosszát a teljes sárvízi szabályozásra vonatkoztatták. 1784-et követően a Sárvíz-szabályozás ügyében negyedszázados „szünet” következett be; a csatornák karbantartás hiányában feliszapolódtak, s helyenként teljesen betöltődtek. A második Sárvíz-szabályozás 1810—1825 között viszont sikerrel zárult, amint azt a későbbiekben ismertetjük. A Sárvíz, a Kapos, a Sió és a Balaton szabályozása közötti összefüggések felismerése az első sárvízi szabályozás során Előzőekben említettük, hogy Mária Terézia 1771-ben a Sárvíz-szabályozás császári és királyi biztosává nevezte ki Sigray Károly bárót.175 A Helytartótanács pozsonyi hivatala Fejér vármegye főrendi méltóságaihoz, a megyegyűlés nemesi résztvevőihez intézett 1771. december 30-i leiratában a következők szerepeltek: A felkent apostoli uralkodó császári-királyi őfensége, mint arról az elmúlt hó 9-én alázatosan küldött tájékoztatásunk 5. pontja alatt már hírt adtunk, a Sárvíz folyó vize által elárasztott környék kitisztítása, illetve az azzal összefüggő földmérési és vízmérési feladatok ügyintézésével Sigray Károly földesurat bízta meg [s megbízólevelét] a hitelesítő lógópecsétjével is ellátta. Ugyanezt illetően [újólag] kihirdetve sürgősséggel megfontolásra és intézkedésre rendelkezésre bocsátjuk a királyi rendelkezéseket sorrendjük szerint. Sigray uralkodói pecséttel ellátott, felhatalmazó oklevélen kapta királyi biztosi kinevezését, ami lehetővé tette az ügy határozott képviseletét. Azt pedig, hogy konkrétan milyen feladatokat, milyen anyagi feltételek mellett kell elvégeznie, a leiratban három pontba foglalva közölték, mégpedig meglehetősen részletesen. 175 Báró Sigray Károly a királyi biztosi kinevezésekor az udvari kancellária elismerését és bizalmát bíró személy volt. (Apja Sigray I. József 1724-ben kapott báróságot, 1734-1740 között Somogy vm. főispáni tisztét töltötte be.) Sigray K. 1760-ban a Dunántúli területi tábla, majd 1767-ben a hétszemélyes tábla ülnöke lett. 1773 tavaszán nevezték ki Somogy vm. főispánjának, amely tisztségét 1797-ig látta el. Közben 1774-ben cs. kir. kamarás, 1776 elején cs. kir. tanácsos, a hétszemélyes tábla helyettes bírája lett. 1787-ben már valóságos belső titkos tanácsosi és grófi címmel bírt. Karrierjét az sem törte meg, hogy fiát Sigray Jakab grófot 1795-ben a magyar jakobinus mozgalomban való részvételéért kivégezték. A Sigray-család a kor viszonyai között nem rendelkezett túlságosan nagy birtokokkal, de szép kastélyuk és kertjük volt Iváncon, ahol uradalmi központjuk volt. Sigrayak a 18. század magyar főnemesi értelmiséghez tartozó, nagy műveltséggel rendelkező emberek voltak, amit bizonyít az is, hogy 1777-ben Kőszegen az ottani kastélyban a nagy tűzvészkor Fényes Elek szerint 30000 kötet könyv pusztult el.
