Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
I. A Sió-völgy földrajzi, vízrajzi és hidrológiai jellemzése
A SIÓ VÖLGYE A BALATON ÖSSZEFÜGGŐ VÍZTÜKRÉNEK KIALAKULÁSA ELŐTT 13 vő, egységesen összefüggő nyílt vízfelülete a boreális fázis vége és az atlanti fázis vége között mintegy 7000-5000 évvel ezelőtt alakulhatott ki a Holocénben, vagyis a mai tóforma ettől az időtől létezik”. A végkövetkeztetésként idézett megállapítások elsősorban Cserny Tibor és társainak kutatási eredményein alapultak, aki újabban ismét összefoglalta a régebbi kutatók véleménye, valamint a saját és társai kutatási eredményei alapján a Balaton és környezetének a negyedidőszakban lejátszódott földtani fejlődéstörténetét.5 Ez az összefoglalás számos olyan kérdéssel is foglalkozik, amelyekre előbb idézett végkövetkeztetésekben nem tértünk ki, ezért az összefoglalásból a tárgyalt időre vonatkozó megállapításokat az alábbiakban idézzük: „A pleisztocén nagyobb részében a már korábban kialakult és a pleisztocénben továbbra is aktív törések mentén a Balaton környezetének differenciált mértékű emelkedése folytatódott, miközben erőteljes denudációs folyamatok (erózió, defláció) mentek végbe. Az egymáshoz képest különböző gyorsasággal emelkedő blokkok területén tektoni- kailag preformált relatív süllyedékek, völgyek és deflációs mélyedések egyaránt kialakultak. A lepusztulás az eredeti pannóniai felszíntől minimálisan 100-150 métert ért el. A Balaton-felvidék völgyeiből kilépő időszakos, vagy esetenként hosszabb ideig is tartó vízfolyások, melyek a Balaton déli partjának meridionális völgyeiben a déli erózió bázis felé törlek, jelentős mennyiségű üledéket is leraktak... A teljes pleisztocén során igen szélsőséges éghajlati viszonyok uralkodhattak, hiszen a déli parton ismeretes meleg éghajlatra utaló alluviális vörös agyag, nedves klímát feltételezőfolyóvízi kavics és homok, illetve száraz és hűvös pusztákon kihulló lösz... A térségre jellemző volt az intenzív exogén földtani folyamatok mellett a neotektonikai mozgás is. Valószínű, hogy a középső pleisztocén végére, a differenciált szerkezeti mozgások és intenzív denudációs folyamatok következtében a mai tómedencétől délebbre eső rögök kissé megemelkedtek, illetve a Balaton helyén mélyedések jöttek létre. A felső pleisztocénben beköszöntő WUrm eljegesedés idejére, a külső és belsőföldtani folyamatok a vízhálózat megváltozását eredményezték. A hosszú, hideg és száraz Würm glaciálisban egyrészt folytatódott a részmedencék lassú süllyedése és a korábban felhalmozott üledékek denudációja, másrészt lösz rétegek rakódtak le a déli part rögein. A felső-pleisztocén végi posztglaciálisban (cca. 15000 és 17000 év B. PA között) a klíma csapadékosabbá és melegebbé válása következtében a mai Balaton helyén több kis mélységű, tiszta és hideg vizű tavacska alakult ki. A részben csapadékvízzel, másrész! felszín alatti vizekkel (talaj-réteg- és karszt-vízzel) feltöltődő medence-rendszer vízzel borítottsága nyugatról kelet felé egyre késeibb következett be. Ennek magyarázata lehet, hogy a nyugati rész vízgyűjtője jelentősen nagyobb volt, továbbá a közelebbi karszt- és talajvízforrások is nagyobb vízbetáplálást biztosítottak. A nyugati medencéket mocsaras, többször kiszáradó, nyugodt, mezotróf illetve mezo-eutróf vízminőségű, nádassal gazdagon övezett sekély víz borította. Kelet felé haladva a mocsaras állapot egyre később következett el, és egyre rövidebb ideig tartott, amit a tőzegrétegek radiokarbon kora és a pollenvizsgálatok bizonyítottak. A legkeletibb Siófoki részmedencében egy kisebb északi part-menti öböl kivételével, a vízborítás csak a felső-pleisztocén legvégén alakult ki... A holocén során a Balaton vízi és szárazföldi környezetében két jelentős változás játszódott te. Az első a felső- pleisztocén és a holocén határán, a Preboreális kezdetén (cca. 10300 év B.P.). Ekkor még külön életet élő részmedencékben mezotróf, illetve mezo-eutróf minőségű sekély víz uralkodott. A Boreális (9000-7500 év B.P. között) idején a részmedencék vize - először a történetük során - már tartósan eutróffá vált. A második jelentősebb változás a Szubboreális1 kezdetén (cca. 5100 év B.P.) következett be, amikor a hőmérséklet további melegedése és az éghajlat csapadékosabbá válása azt eredményezte, hogy a még egymástól elkülönült tavacskákban a vízszint fokozatosan megnőtt, és a parti abrázió következtében az elválasztó gátak megszűntek, és létrejött az egységes vízfelület.” 5 Cserny Tibor. ,A Balaton negyedidőszaki üledékek kutatási eredményei" (A Földtani Közlönynek leadott, lektorált dolgozat 2001.) A kéz- irat rendelkezésünkre bocsátásáért külön köszönetünket fejezzük ki! 6 B.P. = Before Present, azaz 1950 előtt. (A radiokarbon időszámításnál alkalmazott „jelenidő előtt”, vagyis a légköri atomrobbantások széleskörűvé válása előtt). A Kr. előtti idő ennél tehát 1950 évvel kevesebb. 7 Cserny dolgozatában korrelációs kortáblázatot is közöl. Eszerint a Szubboreális kor kb. 5100 B.P. a Kr.e. 4000-3800 évnek felel meg, ami régészeti korként a neolitikum vége, a vegetációs fázis szerint pedig a tölgy-bükk fázis kezdete.
