Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
Bevezetés
„A téves adatok ellenőrzés nélküli átvétele... tovább szaporítja, illetve állandósítja a hibákat és további hibaforrásokat nyit meg. így kerülnek azután át a téves adatok egyik munkából mint quasi forráshelyről a másikba, s alakul ki az öröklött hibák vég nélküli láncolata”1 Bölüny József, 1978 Bevezetés A Sió - hosszúságát és természetes vízhozamát tekintve - az elmúlt ezer év során sohasem tartozott nagyobb vízfolyásaink közé, de különleges vízföldrajzi helyzeténél fogva mindig sok gondot okozó, szélsőséges víz volt. A Zala-Balaton-Sió-Kapos-Sárvíz alkotta, egykor „vízbokor”-nak nevezett vízhálózat részeként, századokon át bénította a télutói és a tavaszi árvizek idején a közlekedést a Dunántúl DNy-i és DK-i részei között az átláthatatlan mocsaraival, hasonlóan a Kapos és a Sárvíz mocsaraihoz. Egyébként a Sió egészen a 17-18. századig az időjárási viszonyoktól függő, a Balaton túlcsorduló vize által táplált időszakos vízfolyás volt, amit szélesen elterülő mocsarak szakítottak meg, illetve szegélyeztek. Ezért illették pl. a 13-14. században számos oklevélben „fluv. Saar”, azaz Sár folyó névvel. Egy 1407-1411 közötti időre datált oklevél szerint a mai Jut község a Sár folyó mellett (iuxta fluv. Saar) feküdt. A Siófoktól az ozorai, simontornyai határig húzódó völgyben a Duna irányába áramló vizet csak a 17. századtól kezdve nevezték egységesen Sió víznek vagy Sió folyónak. A törökök kiűzése utáni időkben, az 1730-as évek derekán Bél Mátyás készített rövid földrajzi leírást a Sióról, amit akkor „Sívó folyó”-nak nevezett. Jóllehet a Sió egyes szakaszait az 1750-es években az uradalmi földmérők már térképezték, teljes felmérésére és szintezésére csak a Sárvíz és a Kapos felvétele után került sor. Ennek eredményét közel 230 évvel ezelőtt, 1776. július 6-án vitatta meg a tihanyi apátságban a Balaton-Sió-Kapos szabályozásával foglalkozó, báró Sigray Károly királyi biztos által vezetett bizottság. Ettől az időponttól kezdve vált a Balaton szabályozásának, illetve lecsapolásá- nak (vagy le nem csapolásának) kérdése országos üggyé. Mindezek a fejlemények a Sió csatornázását is reflektorfénybe helyezték, amivel azután hol erőteljesen, máskor pedig egyáltalán nem foglalkoztak a nemesi vármegyék, a területileg érdekelt birtokosok, illetve a központi kormányzati szervek. Végül is a Balaton, s a Sió szabályozása a 19. század közepén kezdeti formájában valósult meg, amikor 1863. október 25-én, a Sió-csatornát és az első siófoki zsilipet üzembe helyezték. Az akkor kiépített Sió-csatorna bővítése, valamint a zsilip áteresztő képességének növelése és korszerűsítése még most is tart, a balatoni és a Sió-völgyi vízgazdálkodás változó igényeinek megfelelően. Bölöny József: Magyarország kormányai 1848-1975. Akadémiai Kiadó, Bp. 1978.
