Virág Árpád: A Balaton múltja és jelene (Egri Nyomda Kft, 1998)
VII. A BALATONI HALÁSZAT, HORGÁSZAT ÉS HALGAZDALKODAS - A Balaton halászata és a balatoni halgazdálkodás
állapotát illetően, mint az Szakolczai 1981-es rövid vázlata alapján tűnhetett. Ezért a balatoni halfauna rehabilitációjának tervezésekor legalább olyan súllyal kell foglalkozni az állategészségügyi (halegészségi) problémákkal, mint a faj összetételi vagy a környezetbiológiai kérdésekkel. A Balaton halaival kapcsolatos gondok között ez legalább annyira jelentős, mint azok amelyek a mindennapok során ezeknél szembetűnőbbek. (Az 1991-es tömeges angolnapusztulás idején széles körben ismertté vált Anguühcola crassus nevű vérszívó fonálféreg kártételével a Balatonba telepített idegen halfajok problémáit tárgyaló fejezetrészben foglalkozunk részletesen). A halbetegségeket előidéző kórokozók és parazita kártevők elszaporodásában számos tényező játszik szerepet. Ahhoz azonban, hogy járványszerű tömeges megbetegedést előidézzenek az szükséges, hogy a tóban lévő halak, vagy közülük egyes fajok egyedei - tápanyagszerzés vagy ívás céljából - kis területen nagy rajokban összegyűljenek és hosszabb ideig együtt tartózkodjanak. A nagyobb állományú balatoni halfajoknak rajokban való együttartózkodási helyeit - amint erről későbbiek még szó lesz - a balatoni halászok már a múlt század végén jól ismerték és a halászat során számításba vették ezeket, mint jó "vonyóhelyeket". A Balaton "civilizálódásával" a halak csoportos tartózkodási helyei változtak, különösen a partvédőművek kiépítése, a horgászok etetőhelyeinek tömegessé válása után. A Balaton halászata és a balatoni halgazdálkodás Több mint 80 évvel ezelőtt Répássy Miklós (1914) az"Édesvízi halászat és halgazdaság" című könyvének második kiadásában külön fejezetben foglalkozott a Balaton halászatával. A tó területe abban az ioóben az általa közölt adat szerint 108.000 kat.hold kiterjedésű volt, ami 62.149 ha-nak felelt meg. Ez mindössze 2.149 hektárral haladta meg a Balatoni Halászati Rt. által, 1995-ben nyilvántartott vízterületet. A könyvében szereplő halfogási adatok ezért összehasonlíthatók a halászok későbbi fogási adataival. A balatoni halászat múltjáról Répássy csupán a következő néhány mondatot írta: "A múlt század közepe körüli időkig a Balaton s levezető csatornája a maga őseredeti állapotában volt meg. A csatorna mentét s a tónak somogy megyei partjait rengeteg kiterjedésű > bozótok < vették körül, melyekből a tó víztükre az áradás s lefolyás közötti különbség szerint lassú ingadozásokkal, hol többet, hol kevesebbet borított el. A hal bőven termett ezekben a vad vizekben; fogyasztani pedig csak a partmenti lakosság fogyasztotta... 1860 körül kezdődött aztán itt is a nagy átalakulás." A Balaton ősi halászatáról részletes leírások találhatók Herman (1887) " A magyar halászat könyve" és Jankó (1902) "A Balaton-melléki lakosság néprajza" c. műveiben, Viski Károly (1932) "Tihany őshalászata", Lukács (1933) "A Balaton halásztopográfiája", Reöthy Ferenc (1975) "A Balaton halászóhelyei" és Biró (1976 a.) "Balatoni halászat az őskortól napjainkig" c. dolgozataiban. A balatoni 669
