Virág Árpád: A Balaton múltja és jelene (Egri Nyomda Kft, 1998)
VII. A BALATONI HALÁSZAT, HORGÁSZAT ÉS HALGAZDALKODAS - A Balaton halállománya és annak változásai
évvel később Virág (1995) közölte. Az angolna és a fehér busa biológiai kutatásának témáival és eredményeivel, az idegen halfajok betelepítésének problémáival a későbbiekben külön foglalkozunk. Itt jegyezzük meg, hogy nemcsak a régi Balatoni Halászati Rt. által "saját hatáskörében" végzett kutatások eredményei nem kerültek a széles nyilvánosság elé - amint arról Woynárovich (1992) megemlékezett, hanem azoké sem amelyek az elmúlt két-három évtizedben különböző állami szervek vagy más intézmények megbízásából történtek. Valószínű, hogy sok értékes adat és megállapítás maradt rejtve emiatt a balatoni halakról. A ponttyal mint a Balaton egyik fontos halával a kutatók szinte alig foglalkoztak. Kizárólag pontyra vonatkozó tudományos dolgozatok nem jelentek meg, jóllehet már a századforduló elején megállapították, hogy a Balaton nem alkalmas a ponty természetes szaporodására. A tóba telepített pontyivadékból fejlődőeket pedig valószínűleg egyszerűen tógazdasági halnak tartották és ezért nem tekintették vizsgálandóknak a halászatbiológiai vonatkozásokon kívül. De a halászatbiológiai szemléletközpontú kutatásokban sem fordítottak nagyobb figyelmet a pontyra, valószínűleg azért, mert mint arról a későbbiekben még szó lesz, az elmúlt 25 évben tóba telepített pontyok 89,9 %-át a horgászok fogták ki a Balatonból. A ponty kutatások elhanyagolása, mivel a keszegfélék után a második legnagyobb állományú halfaj a Balatonban, komoly problémát jelent, mert környezetbiológiai kapcsolatrendszerének feltáratlansága az egész balatoni halfauna megítélését problematikussá teszi. A balatoni pontyállomány biológiai tanulmányozásának mellőzéséből eredő problémákra való figyelemfelhívás mellett egy "természetes eredetű" és várhatóan súlyos következményekkel járó jelenségről is említést kell tenni a balatoni hal- és halászatbiológiai kutatásokkal kapcsolatban. Nevezetesen az ezüstkárász (Carassius auratus L.) Balatonba történt betelepüléséről és robbanásszerű elszaporodásáról az 1989-1995 közötti években. Az ezüstkárász hazai előfordulásáról az elmúlt közel kétszáz évben egymástól igen különböző közlések jelentek meg. A Balaton halállományának változásainak ismertetésekor bemutatott fajlistákban 1962-ig sehol sem szerepel. Biró (1993, 1994) fajlistáiban is kevésbé gyakonnak lett feltüntetve, pedig akkor már a Kis- Balaton Védőrendszer I. tározójában, a Hídvégi-tóban nemcsak nagy állományú volt, hanem 1991 tavaszán, ápnlis-május hónapokban Aeromonas punctata baktérium okozta járvány miatt mintegy 120 tonna hullott el belőlük. Az elhullás utáni években végzett vizsgálatok egyértelműen azt mutatták ki, hogy a halpusztulás után megváltozott a fito- és zooplankton összetétele. Ez egyébként természetesnek tűnik Csányi Béla, Németh József és Gulyás Pál (1994) dolgozatában közzétett kutatási adatok után, akik a domináns halfajok legfontosabb táplálkozási kapcsolatait vizsgálták a Kis-Balaton alsó térségében (az ún. Fenéki-tóban) és arra a következtetésre jutottak, hogy az ezüstkárász emésztőrendszerében rengeteg finom657
