Virág Árpád: A Balaton múltja és jelene (Egri Nyomda Kft, 1998)

VI. A BALATON NÁDASAI - A balatoni nádas területek és azok változásai

több m-re állnak egymástól. A szárak különböző vastagságúak, sok a satnya oldalhajtás. Emiatt az 1 nr -re eső hajtásszám több mint 100. A szárak magassága 0,5-1,5 m körül van. A nád általában nem jut el a virágzás fenofázisáig.

A vízben lévő szárközökön tömeges lehet a "békanyál" (Cladophora) és a vándorkagyló (Dreissena polymorpha). Az aljzat rendszerint laza, szerves anyagokban gazdag üledék (szapropel), 40-50 cm vastag. Gyakori a kénhidrogén. Gazdasági érdektelensége és laza borítás miatt nem kaszálják, ezért sok az avas nádszár. Bár iparilag nem használható (csak komposztkészítéshez) a rendszeres vágása a feltöltési folyamatok lassítása miatt mindenképpen indokolt."

Az előbbiekben idézett nádas-osztályba sorolási knténumokat, néhány vonatkozásban pontosítani, ill. kiegészíteni kellene így pl. a nád anatómiai ismérvei közül nemcsak az egy m:-re jutó nádszálak számát és a nádszálak magasságát kellene meghatározó kriténumnak tekinteni, hanem a vízfelületi szárrész első ízközének átmérőjét, a szármagasság középső részén lévő levelek hosszúságát és szélességét, a buga fejlettségét és méretét is. Mi több a rizómák állapotát (átmérőjét, színét) is figyelembe kellene venni a minősítéskor. Az iszap vastagságára vonatkozóan ugyancsak pontosabb körülírás kellene, főleg annak minőségi paramétereit konkrétizálva (pl. izzítási veszteség, nitrogén és foszfortartalom stb ). Az 1975-1987. években a Balatonban nem egy helyen voltak az I. osztályú kritériumoknak megfelelő olyan nádasok, amelyek 40-60 cm vastag iszapban díszlettek (pl. a Zánkai Gyermekváros szennyvíztisztítója előtti partszakaszon, vagy a Nyugati övcsatorna kőmólóinak árnyékában Balatonmáriafurdőn) és olyanok, amelyeket" csak" 30-40 cm-es víz borított egész éven át (pl. az Akarattya-Balatonaliga előtti partoknál). A kísérő növényzet meghatározását ki lehetne egészíteni a Tóth által meghatározott nádas típusok jellemzőivel és keresztmetszet profilokkal, sőt a nádszárak élőbevonatának mértékét is kntériumként lehetne figyelembe venni.

Az 1980-as évek első felében a tihanyi Balatoni Lnnnológiai Kutató Intézet munkatársai vizsgálták a nádaratással eltávolítható növényi tápanyag mennyiséget abból a célból, hogy mennyire lehet ezzel csökkenteni a Balaton terhelését, illetve mérsékelni a tó eutrofizálódásának ütemét. Vizsgálataik eredményeit Máté Ferenc (1984) foglalta össze. Mivel a zöld nádállomány nem aratható az elsatnyulás, a rizómakárosítás és a gazdasági hasznosíthatatlanság miatt, ezért a téli nádaratással eltávolítható mennyiségeket elemezték. Számításaik alapjául Tóth korábban idézett adatai szolgáltak és a téli nádaratással eltávolítitató szárazanyag mennyiséget 1,05 kg/m2-nek vették. A nádgazdaságoktól származó információk alapján hektáronként 1.000 kéve nádat vettek figyelembe, 5-8 kg-os kévesúllyal, amit egyúttal száraz súlynak tekintettek. A Balaton nádasterületét 1.680 ha nagysággal szerepeltették a számításaikban, ami akkor a szakirodalomban elfogadott volt. Számításaik eredményét a következőkben foglalták össze:

„A teljes téli nádaratást feltételezve ezek a száinértékek a következőképpen alakulnak:

625