Virág Árpád: A Balaton múltja és jelene (Egri Nyomda Kft, 1998)

I. A BALATON VÍZGYŰJTŐJE ES PARTMENTI ÖVEZETE - A Balaton vízgyűjtőjének vízföldtani és vízrajzi viszonyai

1. A Dunántúli-középhegység, a Keszthelyi-hegység, a Balaton-felvidék és részben a Déli-Bakony. Ezen a területrészen a felszínen, vagy kis mélységekben találhatók a középhegységi perm-mezozóos (75-235 millió éves) alaphegységi képződmények. A rájuk települt eocén-oligocén, valamint miocén-pliocén földtörténeti korú fedőrétegek vastagsága még a köztes medencékben (Bazsi-, Nyírádi-, Tapolcai-medence) sem én el a 800 métert.

2. Az Eszak-Zalai-medence, amely az előbbi tájegység mélybesüllyedt folytatása, 500-4.000 méter között változó vastagságú felsőkréta-eocén és miocén- pliocén fedőüledékkel.

3. Az ún. Balaton-Velencei-gránitöv nyugati része. Ez a Zalai-dombság központi részétől kezdve a Balaton déli partja mentén húzódik végig, átlagosan 10 km széles sávban, paleozóos (235-440 millió éves) kristályos aljzattal és 200-1.000 méter vastag miocén-pliocén (neogén) fedőösszlettel rendelkezik.

4. A Dél-Zalai és az Észak-Somogyi medencerészek, amelyeknek az aljzatát a középhegységitől eltérő, ún. dinári-bükki típusú újpaleozóos és mezozóos képződmények alkotják, felettük pedig kisebb felsőkréta-eocén üledékmaradványok, illetve 1.000. métertől 6.000 méteng változó vastagságú neogén medencekitöltés található.

5. Kutas község közelében a vízgyűjtő a Dél-Somogyi-Tolnai medencerészek északnyugati szögletére is kiterjed. Itt az alaphegységet prekambriumi korú (600 millió év körüli) kristályos képződmények alkotják, amelyet 1.500-3.000 méter vastag miocén-pliocén korú medenceüledékek fednek.

Régebben a vízgyűjtő terület medencealjzatát képező alaphegységet autoch- tonnak, vagyis többé-kevésbé a mai területükön helyben képződött kőzetek együttesének tekintették. Az újabb fürásadatok figyelembevételével készített szerkezetiföldtani tanulmányok szerint a felsőkréta előtti alaphegység jelentős része tektoru- kailag erősen befolyásolt szerkezeti helyzetben, eredetileg másutt jött létre és valószínűleg csak a középső- és a felsőkrétakor hátán végbement ún. ausztriai- szubherciru hegységképződési (orogén) folyamat során került a jelenlegi helyére. A középhegységi és az ún. dinári-bükki típusú paleozóos és mezozóos képződmények, a közöttük húzódó Balaton-Velencei gránitövvel másutt képződött (allochton) "takaró-egységnek" tekinthetők, amelyekhez képest az alattuk feltárt, illetve feltételezett földtani képződmények helyi (autochton) jellegűek. Ilyen a vízgyűjtő legdélebbi részén feltárt prekambnumi korú, 570 millió évnél idősebb alaphegység többszörösen átalakult kőzetegyüttese, melynek medencealjzatát csillámpalák és gneiszek alkotják. Ezek a képződmények valószínűleg a terület többi részén is megtalálhatók a fiatalabb paleozóos és mezozóos képződmények alatt. A kevés túrásadat alapján azonban fejlődéstörténetük nem rekonstruálható, de még helybenképződésük sem bizonyítható kétséget kizáró módon.

53