Virág Árpád: A Balaton múltja és jelene (Egri Nyomda Kft, 1998)
III. A BALATON TERKEPEZÉSE ES SZABÁLYOZÁSA - A Balaton, a Zala és a Sió szabályozása a XIX. században 1863-ig
Péch és Erdős a mélységmérés ""pontosságát"", helyesebben: a nyert adatok megbízhatóságát a keményebb mederfenéken ± 5 cm-re, a laza iszappal borított részeken ±10 cm-re becsülték. Ők tehát a mérés eredményeinek megbízhatóságát a fenékiszap minősége szerint osztályozták. Véleményünk szerint a kérdés koránsem ilyen egyszerű, és ebben a formában kétségtelenül téves. A szondarúddal végrehajtott mélységmérés eredményét nemcsak a rúdnak az iszapba való besüllyedési mértéke befolyásolja, hanem sokkal inkább a helyi vízszint is, amely a leolvasás helyén és pillanatában nem ± 5 vagy ±10 cm-rel, hanem ennél jóval nagyobb értékkel különbözhet a napi vízállás megfigyelése céljából létesített leolvasó berendezéseken mutatkozó vízszinttől. A mérési eredmények bizonytalanságának és szórásának oka tehát elsősorban a víztükör helyi és pillanatonkénti változó volta. Ezt a körülményt enyhíti a mérések megismétlése, valamint a mérési pontok átgondolt, helyes elosztása. Az 1894-95. évi mederfelvétel ugyanis összesen 2 900 pontot tartalmazott, vagyis a tó felszínének minden km2-ére 5 felvételi pont jutott. Az általunk felvetett hibaelméleti probléma a helyi vizszintrögzítési adatok teljes hiányában gyakorlatilag meg nem fogható... Mindenesetre az 1894-95. évi mederfelvétel adott első ízben hú képet a Balaton vízviszonyairól. Ezt az egykorú leírás így fejezi ki: a Balaton olyan 770 cm hosz- szú és 80 cm széles teknőhöz hasonlítható, amelynek fenekét 0,3 mm vastagságú vízhártya borítja." Az első felmérést azért tartottuk szükségesnek Bendefy L. leírásában ilyen részletesen bemutatni, hogy szemléltessük azokat a problémákat, amelyek egy ilyen térképezés során jelentkeznek. Az idézettekből kitűnik, hogy Lóczy’ és Cholnoky joggal bírálták a felvétel eredményeit, de az már egyáltalán nem biztos, hogy az általuk végrehajtott korrekciók után megállapított vízmélységvonalak pontosabbak voltak az eredetileg felmérteknél. (Elméletileg a Balatonról akkor lehetne igazán pontos izobátokkal rendelkező térképet szerkeszteni, ha egy felhőtlen kora nyári napon, az egész tavon nyugalomban levő víztükör idején néhány órán belül "egyszerre" lehetne a méréseket elvégezni 2900 ponton.) Az FM Vízrajzi Intézete 1929 őszén és 1930 tavaszán megismételte a mederfelvételt. A felvétel módszere az 1894-95 évihez teljesen hasonló volt azzal az eltéréssel, hogy a part menti keresztszelvények hossza 2,5-3,0 km volt, a mérési pontok helyét pedig vagy a mérőszemélyzetet szállító motorcsónakra szerelt tachiméterrel, vagy a motorcsónak sebességének és haladási irányának figyelem- bevételével állapították meg. A helymeghatározás pontossága Bendefy L. szerint nem érte el az előző mérés szerinti pontosságot. A mélységmérések hasonlító síkjául szintén a Balaton napi vizszintjét választották. Ezt 6 vízmércén (Siófok, Fonyód, Keszthely, Révfülöp, Tihany és Fűzfő) végzett napi vízállásleolvasásai alapján rögzítették. A vizmércék nullapontjának egységesen a 104,10 m A.f, ma437
