Virág Árpád: A Balaton múltja és jelene (Egri Nyomda Kft, 1998)

I. A BALATON VÍZGYŰJTŐJE ES PARTMENTI ÖVEZETE - A Balaton kialakulása

horpadásokban összegyűlt vízből jött létre négy különálló "kezdetleges" tómedence. Ezt azonban még több, kisebb helyi tavacska megjelenése előzhette meg olyan néhány 10-50 km2-es területű besüllyedésekben, amelyek a behorpadásokon belül alakultak ki. Legalább is erre lehet következetni a felső-pannóniai (a pleisztocén- holocén határvonalú) mederfenék modem eljárásokkal történt felméréséből. Csertry és Corradci (1989) szeizmoakusztikai és echográfos mérései a Balaton medrében azt mutatták, hogy a holocén üledékrétegek alatti felső pannóniai felszín erősen szabdalt és változatos alakzatú. Helyenként kisebb területeken igen kiemelkedik és sok helyen nagyon lemélyed az átlagos szinthez képest. A kiemelkedő részeket 01,5 m, a mélyedéseket 7,5 m vastagságú holocén iszapréteg borítja. Itt jegyezzük meg, hogy Lóczy által közölt lágy iszap-vastagság adatok átlaga 2,94 méter, ugyanez Csemy (1987) közleményében 3,10 m, tehát igen közelállóak egymáshoz. A Balaton holocén iszapjának vastagságáról Csemy és Corrada (1990) közöltek adatokat és iszap vastagságot ábrázoló térképet. A térkép alapján az iszap átlag 5,0 m vastag, ami 1,0 -1,5-8,0 m között változik az aljzat kiemelkedéseitől és mélyedéseitől függően. Lóczy közel száz évvel korábbi vizsgálatai során az iszapvastagságot 2,05r,5,00 m közöttinek találta. Érdekes módon Csemy és Corrada iszaptérképének az 5 m-es iszapvastagság vonalakkal körülhatárolt részek jól tükrözik azokat a kisebb besüllyedéseket, amelyekről az előbbiekben szó volt és ugyancsak jól kirajzolódnak annak a négy tómedencének a középrészi körvonalai is a 4 m-es iszapvastagság vonalak révén, amelyek Lóczy (1913) térképvázlatául szolgáltak.

A szeizmoakusztikai mérések nyomán a felső pannóniai aljzatban több tektonikus törés és töréses zóna rajzolódott ki, melyek közül a tó hossztengelyével párhuzamosan a törések két egymáshoz kapcsolódó rendszere minden keresztszelvényben jól kivehető: az egyik a déli parttól 500-1,500 m-re, a másik pedig a tó közepe táján. Ez azt bizonyítja, hogy Cholnoky helyesen ismerte fel azt, hogy a Balaton hossztengedélyében két törésvonal húzódik, de helyzetüket és keletkezésük idejét helytelenül jelölte meg. Ebből adódhatott az a következtetése, hogy az "északi parttal párhuzamosan, két hasadás szelte végig a földkérget s mintegy 50 méter mély, árokszerü besüllyedés keletkezett a hegyek lábánál."

A Balaton árokszerü teknője, ahogyan Lóczy a Balaton medrét gyakorta nevezte, már a felső pannon erősen szabdalt és változatos felszínén "simult ki" a rárakódott eróziós hordalék és később a tavi üledék hatására.

A Balaton-tó kialakulásának kezdete a valóságot talán legjobban megközelítő módon az üledék legalsó tőzegrétegére rakódott iszaptól számítható. Ezek a legalsó tőzegrétegek Csemy (1987) dolgozatában feltüntetett adatok szerint a 99,49, a 99,99, a 99,59 és a 97,41 m A.f szinten kezdődtek és 3-13 cm vastagságúak voltak a átfúrt üledékrétegekben. Ezzel kapcsolatban érdemes idézni azt az okfejtést, amit Sági Károly és Füzes Miklós (1973) tett közzé a Balaton 1863 előtti vízállástendenciáival foglalkozó dolgozatukban. A következőket írták:

32