Vermes László (szerk.): Vízgazdálkodás mezőgazdasági, kertész-, tájépítész- és erdőmérnök hallgatók részére (Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest, 2001)

4. Mezőgazdasági vízhasznosítás - Az öntözés

hogy ezen érték és az összes sókoncentráció között lineáris összefüggés van, és az EC a gyakorlatban sokkal könnyebben és pontosabban mérhető. Régebben irányszámként az 500 mg/1 sókoncentrációjú vizet tartották minden talajon. Az 1000 mg/1 sótartalmú vizet csak egyes talajtípusokon tartották öntözésre alkalmasnak. A jelenlegi szabályozás a víz öntözés szempontjából megengedhető maximális sókoncentrációját főként két tényezőtől: a növény sótűrő képességétől és a talaj természetes vagy mesterséges drénviszonyaitól, vagyis a kimosódási viszonyoktól teszi függővé. A talajban való sófelhalmozódás szempontjából is elsősorban az adott talajon megengedhető összes sóterhelést, semmint a koncentrációt veszik figyelembe, ami azt jelenti, hogy a koncentráció és a vízadag együttesen határozza meg az öntözővízzel egységnyi területre kivihető sómennyiséget. Az öntözővíz minőségének értékelésekor mindig nagy figyelmet kell fordítani a csapadék mennyiségére, eloszlására az öntözött területen, a vízelvezetés lehetőségére és körülményeire, a talaj sajátosságaira. Az öntözendő talaj minőségét az öntözővíz minőségének elbírálásakor mindig gondosan vizsgálni kell és együtt kell értékelni a víz minőségének a talajra gyakorolt, illetve várható hatásával.

A sófelhalmozódás mellett kitüntetett figyelem illeti meg a talajban szikesedést okozó nátriumsók százalékos arányát az öntözővízben. Ez kifejezhető az ún. szikese- dési hányadossal, vagy Na % értékkel, ami azt mutatja, hogy mennyi a nátriumsók részaránya a vízben oldott Na-, Ca- és Mg-ionok összegében, de kifejezhető a nemzetközi gyakorlatban használatosabb nátrium-adszorpciós aránnyal is (SAR-érték), ami ugyancsak arra utal, hogy a víznek milyen erősségű szikesítő hatásával kell számolni.

Az öntözővíz osztályozására szolgál a sókoncentráció és az SAR-érték alapján a 130. ábrán látható diagram (Hagin és Tucker, 1982 nyomán).

Számos vizsgálat utal arra, hogy a magnézium - a talaj szerves és ásványi kolloidrészecskéihez kötődve - szintén kedvezőtlenül hat a talaj tulajdonságaira, ezért a Mg % értékével meg szokták adni, hogy mekkora a magnéziumionok aránya az öntözővízben lévő Ca- és Mg-ionok együttes mennyiségéhez képest. A jó minőségű, minden talajon használható öntözővíz Na-tartalma 35%, Mg-tartalma 45% alatt van, de a veszélyesség mértéke attól is függ, hogy ezek a kationok milyen anionhoz kötődnek. Ezért fontos az öntözés szempontjából is az adott víz anion szerinti típusa, vagyis az, hogy a leggyakoribb anionok közül melyik dominál és milyen sorrendben, illetve arányban fordul elő az öntözővízben. A kétvegyértékű kationok karbonátjai ugyanis gyengébben oldódnak mint szulfátjaik, klbridjaik viszont jól oldódnak. A karbonátok vizes oldata lúgos kémhatású, a szulfátoké és a kloridoké gyengén savas vagy közel semleges.

Fontos jellemző még a víz karbonát- és hidrokarbonát-tartalma, különösen a nátrium-hidrokarbonát (szóda) relatív mennyiségének változása szempontjából. Az erre utaló mutatók a víz fenolftalein-lúgossága, valamint szóda-egyenértéke (vagyis maradékkarbonát-koncentrációja). Szódát a jó minőségű öntözővíz nem tartalmazhat, csupán kismértékű, 10 mg/1, szódában kifejezett fenolftalein-lúgosság viszont megengedett, ha azt a természetes vízben finoman diszpergált kalcium-karbonát okozza.

286