Vermes László (szerk.): Vízgazdálkodás mezőgazdasági, kertész-, tájépítész- és erdőmérnök hallgatók részére (Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest, 2001)
4. Mezőgazdasági vízhasznosítás - Az öntözés
lexitása ellenére vannak a jelenséggel foglalkozó kutatók közt olyanok, akik szerint nem kell különbséget tenni a két összetevő között. A lényeg az, hogy a növénytermesztési térből - a talajról, a növényről és a növényből - a légtérbe való együttes pára alakú vízleadásról, vagyis párolgásról van szó. A legtöbben mégis arra hajlanak, hogy a hidrológiai ciklus felszálló ágának alakulásában is meghatározó szerepű folyamatot, ami szorosan kötődik a növényállományokhoz, olyan agro-bio-hidro- meteorológiai jelenségnek tekintsék, amelyben különös jelentőséget kell tulajdonítani - a fizikai törvényszerűségek mellett - a biológiai mozgásformák törvényszerűségeinek is, hiszen az evapotranszspiráció nemcsak vízháztartási, hanem növénytermesztési és növényélettani jelenség is. Az evapotranszspiráció folyamatának kiindulási helyszíne a növényekkel borított természetes vagy művelésbe vont tér, amely magában foglalja a gyökérzettel átszőtt talajréteget és a növény felszín fölötti részeit (szár, virág, termés) befogadó levegőréteget. Időszaka az adott növényfaj tenyészideje, termesztett növényeink esetében a keléstől a betakarításig terjedő idő. A két összetevő közül az evaporáció egyértelműen fizikai folyamat, a növénytermesztési térben jelenlévő cseppfolyós víz párolgásából eredő vízleadást jelenti, ami végbemehet a talajból, a talaj felszínéről és a növényállomány egyedeinek a felületéről. A talajból való evaporáció jó kultúrállapotú, jó szerkezetű és állandóan porhanyós réteggel fedett talajokon nem jelentős mennyiség, de repedezett talajból, vagy ha a talajvíz szintje a felszínhez közel kerül, nagysága megnövekedhet. A talajról (a talaj felszínéről) való párolgás - adott időjárási viszonyok mellett - főként a talaj nedvességtartalmától függ, de összefüggésben van a növényállományt körülvevő légtér relatív páratartalmával, mozgásával, és hőmérsékletének változásával is. A növényzettel nem borított (csupasz) talaj felszínéről való párolgás a vízkapacitásig telített talajról jelentős lehet, ezért a csapadék vagy az öntözővíz által átáztatott talaj evapotranszspirációjában a párolgás okozta hányad jóval nagyobb mint azt megelőzően. A növényállomány egyedeinek felszínéről való párolgást is alapvetően fizikai törvényszerűségek irányítják, és valójában a növényzet felületén visszamaradt csapadék (öntözővíz) párolog. Utóbbit nevezzük intercepciónak, aminek mértéke a növényállományra hulló víznek 10-50%-át is kiteheti, és elpárologhat anélkül, hogy a talajra és a talajba jutna, s ezáltal elvész a növényi hasznosítás számára is. A trans-zspiráció az élő és asszimiláló növény testéből, a testfelületen keresztül való aktív, pára alakú vízleadás, ami energetikailag és dinamikailag egyaránt eltér a talajfelszín párolgásától. A levélfelület páraleadása a legegyszerűbb fizikai értelmezés szerint is összetettebb mint a talajból vagy a talaj felszínéről megvalósuló párolgás. A párologtatás folyamata a talaj-növény rendszerben a következő négy ellenállási szakaszra osztható:- (rj) a víz útja a vizet tartó talajmorzsától a felvevő (abszorbeáló) hajszálgyökérig; — (r2) a víz beáramlása a gyökérsejtekbe (ez lehet aktív és passzív);- (rf a víz áramlása a gyökér, a szár és a levél edénynyalábjaiban; — (r4) áramlás a levélparenchimából a sztómákhoz és a kutikulához (ahonnan a voltaképpeni párologtatás történik). 278
