Vermes László (szerk.): Vízgazdálkodás mezőgazdasági, kertész-, tájépítész- és erdőmérnök hallgatók részére (Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest, 2001)
4. Mezőgazdasági vízhasznosítás - Az öntözés
Az aszály definiálásakor azonban hangsúlyozni kell az azt előidéző nagymértékű és tartós vízhiányt, amiből következik, hogy a kismértékű és rövid ideig tartó vízhiányos állapotot, amely „normális körülmények között” gyakran előfordulhat és nem befolyásolja lényegesen a növénytermesztés eredményességét, meg kell különböztetnünk az aszálytól, éppúgy mint a növények betegségéből eredő, vízforgalmi elváltozások okozta vízhiányos állapotot és az ebből fakadó károsodásokat is. Az aszály okozta károk azáltal következnek be, hogy a tartós és nagymértékű vízhiány korlátozza a termesztett növények biológiai potenciáljának érvényesülését, teljes kihasználását, továbbá rontja az alkalmazott termesztéstechnológia eredményességét, hatását, hatékonyságát. Elemeit a következőkben határozhatjuk meg:- a gyökérzóna talajának, illetve a levélzóna légrétegének jelentős vízhiánya;- a növények biológiai potenciáljának nagyfokú vízhiány-érzékenysége, illetve az adott növény vízhiánnyal szemben tanúsított tűrőképessége (toleranciája), amiben meghatározó a faj és a fajta szerepe;- az adott termesztéstechnológia alacsony színvonala, amely nem használja fel kellőképpen az ökológiai és az ökonómiai tényezőket. Az aszály mértéke végső soron ezeknek az elemeknek a hatáseredőjeként alakul ki. A növények biológiai potenciálja nemcsak a termőképességet jelenti (ha a környezeti tényezők nem korlátozzák a növény fejlődését), hanem a toleranciának azt a mértékét is, amely mellett adott és meghatározott vízhiányos helyzeteket meddig és milyen funkciózavarokkal képesek elviselni a biomassza-produkció, illetve a termés csökkenése nélkül. A biológiai potenciálnak ugyanis a vízhasznosító képesség, vagyis az egységnyi felhasználható vízzel elérhető fajlagos produkciófokozó képesség, valamint a növények aszálytűrő képessége, azaz a hiányzó egységnyi vízre eső termés- csökkenést mérséklő képesség egyaránt alkotórésze. A káros vízhiány mértékének két lényeges összetevője van: egyik a közel optimális talaj- és levegő-víztartalomtól való eltérés mint mennyiségi összetevő, másik a vízhiányos állapotnak a növény életszakaszához kötött időpontja és tartama mint minőségi összetevő. Az aszály kialakulásában két fokozat különböztethető meg:- az elsőben a vízigény-kielégités még folyamatos, de már korlátozott, azonban a biológiai potenciál 50%-osnál jobb kihasználása még lehetséges; ez az aszálynak mint folyamatnak a kezdete;- a másodikban a vízigény-kielégítés már nem folyamatos, de a korlátozás még nem okozza a növény pusztulását, a biológiai potenciál kihasználása azonban 50% alatt marad; ez az aszálynak mint állapotnak a kialakulása, ami a vízhiány további fokozódásával a növény pusztulásához is vezethet. A növénytermesztésben az aszálynak három formája különböztethető meg:- a talaj aszály,- a légköri aszály és- a fiziológiai aszály. A talajaszály akkor következik be, amikor a talajnedvesség olyan alacsony szintre süllyed, hogy a gyökérzet már nem képes fölvenni a megkötött vizet. Ez az állapot a diszponibilis vízkészlet (DV) 30-50%-a alá csökkenésekor következik be. Ilyenkor a növény az egyre nehezebbé váló vízfelvétel következtében csökkenti a párologtatást, 273
