Váradi László: Tóépítés (Invictus Kiadó, Gödöllő, 2001)
6. Dr. Molnár Kálmán: Halbetegségek
Ipari jellegű vízszennyezések: Számos fajtájuk lehet. Közülük a fémek, különösen a nehézfémek, a savak, a lúgok, az ásványolaj-termékek okoznak problémát. Ezek jobbára bányákból, gyárakból és kisebb üzemekből kerülnek a halastó vizébe, és helyi problémákat okoznak. Újabban egyre gyakrabban okoznak problémát a detergensek, melyek az ipari üzemek mellett a kommunális szennyvízzel is bekerülhetnek a halastavakat ellátó vízrendszerekbe. A klórtartalmú vegyületek, esetenként a szabad klór, fertőtlenítések nyomán kerülhet a vízbe, s közvetlen elhullást okoz vagy a kopoltyú károsítása nyomán hoz létre betegséget. Az ásványolaj-származékok közül a fenol a legjelentősebb, amely a közvetlen méreghatás mellett a halhús ízminőségének romlását okozhatja. Mezőgazdasági jellegű vízszennyezések: Ezek többsége oxigénhiányt előidézve okoz veszteségeket. A bomló szerves anyagokat, növényi és állati eredetű hulladékot tartalmazó szennyvizek származhatnak a mezőgazdasági nagyüzemekből, a sertéstelepekről, a cukor- és sörgyárakból is, közös jellemzőjük, hogy lebomlásukhoz nagy mennyiségű oxigént használnak fel, ezzel tartós oxigénhiányt okoznak. A mezőgazdaság mellett a halastavak is gyakran használnak mész- és foszfortartalmú műtrágyákat. Ezek esetenként olyan nagy mennyiségben kerülnek a halastavak vizébe, hogy a víz ionegyensúlyának megbontásával közvetlen elhullást okoznak. Halaknál az utóbbi vegyületek hatása elsősorban a légzőhám károsítása révén érvényesül. A leggyakoribb mezőgazdasági anyagok a növényvédő szerek. Közülük a klórozott szénhidrogének és a foszfát-észter tartalmú rovarölő szerek, továbbá a herbicidek, a fungicidek és az algicidek mérgező hatásúak. Ezek a szerek elsősorban idegmérgek, ezért a halak elhullásuk esetén idegrendszeri tüneteket mutatnak, az elhullás azonban a légzőcentrum bénulása miatt fulladás következtében áll be. Autogén mérgezések: Mérgezés következhet be a tavakban autogén (belső eredetű) mérgezések nyomán is. Ezek közül a kénhidrogén iszapból való fel- szabadulása és az ammónia feldúsulása a leggyakoribb. A kénhidrogén anaerob bomlás esetén halmozódik fel az iszapban, és mélyebb iszapú tavakból légnyomáscsökkenés esetén mérgező koncentrációt elérő mennyiségben kerülhet a tó vízébe. Az ammóniumion semleges pH-jú vízben még 5-10 mg/li- ter töménységben sem károsítja a halakat, azonban lúgos közegben szabad ammónia szabadul fel, amely mérgezést okoz. Ilyen mérgezésekre főképpen a tiszántúli és Duna -Tisza közi meszes-szódás talajon létesített tavakban kell TÓÉPÍTÉS 164
