Váradi László: Tóépítés (Invictus Kiadó, Gödöllő, 2001)

4. Szabó Róbert: A halak takarmányozása

4.1. Elméleti alapismeretek a halak takarmányozásához

Élő vizekben a természetesen előforduló táplálékszervezetek biztosítják a halak számára az életfenntartáshoz, a növekedéshez, a fejlődéshez és a szaporodáshoz szükséges energiát. A halastavakban a nagy állománysűrűség miatt a természetes táplálék mellett szükség van ún. kiegészítő takarmányozásra. A takarmányozás a termelés növelésének legjelentősebb módszere. A gabonamagvak etetése a hozamot a tavak természetes hozamához képest megkétszerezi, a tápetetés pedig megtöbbszörözi.

A takarmányozási költségek teszik ki a hal önköltségének a legnagyobb hányadát, ezért a haltenyésztő érdeke, hogy a hal igényének optimálisan megfelelő mennyiségű és minőségű takarmányt kapjon pazarlásmentesen.

Halainkat táplálkozási módjuk, táplálékigényük jellege szerint mindenevőkre, növényevőkre és ragadozókra csoportosíthatjuk. Díszhalaink a mindenevők csoportjába tartoznak. A táplálékok a halak testállományának felépítéséhez, valamint az életfolyamatokhoz szükséges energia pótlására szolgálnak. Ahhoz, hogy halaink optimális takarmányozását megvalósíthassuk, ismernünk kell a haltest összetételét.

A halak testének átlagos kémiai összetétele a következő:

TÓÉPÍTÉS

>- viz 65-75%,

>- fehérje 16-18%,

>- zsír 1-15%,

>- ásványi anyag 1-3%.

A haltest átlagos kémiai összetételét több tényező befolyásolja. Ezek a következők:

► Életkor: A test kémiai összetétele az ivadékkortól az ivarérésig alig változik. Az idősebb halak víztartalma fokozatosan csökken, míg zsír- tartalmuk növekszik.

► Faj, fajta: A közöttük lévő lényeges eltéréseket a következő táblázat mutatja:

Faj

Víz%

Fehérje%

Zsír%

Ásványi anyag%

Vadponty

78,9

15,7

4,6

0,8

Csuka

79,6

18,4

0,5

1,5

Keszeg

79

15,8

1,3

3,9

Angolna

58,2

12,2

27,5

2,1

110