Vágás István: A Tisza árvizei (VIZDOK, Budapest, 1982)

6. A Tisza fontosabb árhullámai 1876-ot követően

si árhullámot ábrázoló 6—2 b ábrán látható. Megkérdezhetjük: miért halad visszafelé az 1876. évi árhullám (6—1 b ábra), az 1879. évi árhullám (6—3 b ábra) vagy az 1888. évi árhullám (6—5 b ábra) felső szakaszán kialakult mellékárhullám? Honnan „ismeri” leendő pályáját ennek a tetőzési vonalnak egy alsó szakasza, amellyel egyesülő mellékáthullám még el sem indult?

A fenti kérdésekre a következőkben válaszolhatunk: el kell vetnünk a tiszai árhullámtetőzések kizárólagos lefelé haladásának feltételezését, és a tények alapján el kell ismernünk, hogy az árhullám tetözések a folyón alulról felfelé is terjedhetnek. Ez megalapozza válaszunkat, de még mindig nem elegendő válasz a második kérdésre, mert egy már elindult árhullám tetőzése valóban nem „tudhatja”, hogy megszületett-e már az a mellékárhullám, amely utói fogja egyszer érni. Itt a következő magyarázat lehetséges: a Tisza árhullámai a folyó kis esésénél fogva hamar a duzzasztottság állapotába juthatnak. Ez az állapot hosszú idejű tetőzési stagnálásokat hozhat létre viszonylag hosz- szú folyószakaszokon és a duzzasztottság hátrarágódásával is járhat. Ebbe a sokáig egyazon folyószakaszon tespedő magasvízi állapotba már „beleveszhet” valamely későbbi árhullám úgy, hogy a tetőzés részben alulról felfelé, részben felülről lefelé terjed és e két hatás találkozik. Az ennek megfelelő pont a törtvonalú tetőzési ábrán a jobboldali szélső pont lesz.

A legnagyobb, legmeglepőbb és az eddigi leírások nyomán eddig még nem ismert rendkívüliség az a tény, hogy az árhullámok a Tiszában nemcsak egyesülni, de szétválni is képesek. Az árhullámok általában Szolnok vagy Tiszaug alatt válnak ketté, kivételesen azonban már Tiszabőnél, Tiszafürednél, esetleg Polgárnál is szétválhatnak. Előfordul a szétvált árhullám további széttöredezése is az Alsó-Tiszán. A széttöredezés együtt járhat a tetőzési vonal időben értett visszahajlásával is, bár ez a visszahajlás a Szolnok alatti Tisza-szakaszon egyben maradó árhullám esetén is előfordulhat.

Mind a szétválás, mind a visszahajlás gyakori okozója a Marosnak Szeged felett a Tiszába hatoló árhulláma, amely rendszerint jóval előbb ér a Maros torkolatába, mint a tiszai árhullám tetőzése odáig. A Maros duzzasztásának hatása a Tiszában Szolnokig is felhatolhat és a fő árhullámot befolyásolhatja. Ezért tetőzik Szegeden ilyen esetben Szolnokot megelőzően a Tisza. Ha véletlenül mégis Szolnok tetőzne hamarabb, akkor is lehet a Maros az okozója ennek: ilyenkor a Maros árhulláma éppen késett. 1879 januárjában pl. (6—3 b ábra) ez az eset adódott. Az árhullám kettészakadása pedig rendszerint akkor következik be, amikor a Maros korábban érkező árhulláma valamivel aláren- deltebb és emellett a Tisza hatása módosulva bár, de meg tud maradni, vagy méginkább: ha a Maroson második, vagy további árhullám is kialakul.

A most felsorakoztatott tények igazolják azt a törekvésünket, hogy a tiszai árhullámtetőzések levonulását vízjárástörténeti szemléletben, a bekövetkezett és regisztrált hidrológiai események megismerése után jellemezzük, és a Tisza árhullámait a maguk egyéniségében, rendkívüliségeik tudatában vizsgáljuk.

Az 1876—1975. évszázad tiszai árhullámait három korszakra oszthatjuk. Az első korszak az 1876—1895. évek közötti árvizes és az 1896—1911 közötti viszonylag szárazabb időszakból áll. A második korszak az 1912—1942. évek közötti árvizes és az 1943—1961. évek közötti árvízmentes időszak összessége. A harmadik korszak az 1962—1975 közötti, de még 1980-ban is tartó árvizes időszak. Ezek a korszakok azonban nem bontják meg a nagyvízi vízjárás százéves egyöntetűségét.

59