Vágás István: A Tisza árvizei (VIZDOK, Budapest, 1982)

Előszó

Előszó

A könyv, amelyet az olvasó a kezében tart, az árvízvédelem 1970 óta erőteljesen fejlődő „szegedi iskolájának” egyik alkotása.

Az 1970. évi árvízvédekezés emlékezetes napjai számomra a szerzővel folytatott telefonbeszélgetésekkel kezdődtek el. Ezekből tájékozódhattam a Tisza- völgy, de különösen a Tisza—Maros vízrendszer hidrológiai viszonyainak alakulásáról, a vízállás maximumok várható intervallumáról és tartósságáról; azaz mindarról, amit a védelem vezetőjének tudnia kell ahhoz, hogy a munkát biztonsággal és kapkodás nélkül irányíthassa. Talán ezek a beszélgetések indították meg annak a gondolkodás-rendszernek, annak a koncepciónak a kialakulását, amit ma már szegedi iskolának nevezhetünk.

A Tisza töltésein, így az Alsó-Tisza vidékén is csak sikeres árvízvédekezés folyhat. A mentett területen lévő emberi, anyagi és művészeti értékek semmi kockázatot nem tűrnek el. Nincs vésztározási lehetőség, nincs árapasztó. Egyetlen lehetőség van: az árvízvédelmi töltések között kell tartani a vizeket.

Az árvízvédelem folyamatos tevékenység: a tudománynak, a technikának, a tudással és tapasztalattal rendelkező embereknek az együttese. A hidrológia, a védművek és az altalaj minden paraméterre kiterjedő vizsgálata, a tervszerű fejlesztés, a rendszeres karbantartás, a felkészült és felkészített védekezők, a kellő időben és helyen biztosított technikai eszközök, valamint a figyelőszolgálat azok, amelyek összehangolt működése eredményezi az árvízvédelem sikerét.

Egy-egy árvízvédekezés sikere az időelőnyön múlik. Az időelőny kihasználását a tudományosan megalapozott előrejelzések rendszere és a fegyelmezetten működő őrszolgálat biztosíthatja. Az előrejelzés az alapja a védelem felkészülésének. Az őrszolgálat pedig alapja a tényleges védekezésnek: észlelnie kell a legkisebb elváltozást, az óhatatlan bekövetkező káros jelenségek első jeleit, az

5