Trummer Árpád - Lászlóffy Woldemár: A kultúrmérnöki intézmény hat évtizede (Földművelésügyi Minisztérium, Budapest, 1940)

I. rész. A magyar kultúrmérnöki intézmény - A kultiirmérnökök hatvan évi munkásságának eredményei. Irta: Lászlóffy Woldemár dr

70

LÁSZLÓFFY WOLDEMÁR DR.

A számadatok értékelésénél mindenek előtt figyelembe kell venni a hivatalok felállításának évét, mert például a Dunántúlon 1895-ig végzett munkálatok mind a székesfehérvári hivatal neve alatt szerepelnek, az 1895 és 1898 közti időszakban már a szombathelyi hivatal végezte a dunántúli talajjavítások egy részét, 1898-tól pedig harmadikként a pécsi hivatal osztozkodik a munkákon. Éppígy a temesvári hivatal munkásságának adatai csak az 1896—1918 közti 22 évre vonatkoznak. A Bánságban és Bánátban az 1879—1896. években végzett talajjavítások a budapesti hivatal teljesítményeként szerepelnek. A táblázatból azonban —- noha nem ad hű képet a talaj javítási munkák vidékenkinti megoszlásáról — még így is érdekes megállapításokat szűrhetünk le. Ha ugyanis azt vizsgáljuk, hogy az egyes hivatalok végezte lecsapoló, alagcsövezési és öntözési munkák hogyan oszlanak meg százalékosan egymás között, szinte szembeszökően mutatkozik az alföldi hivatalok vezetőszerepe a lecsapolások terén (Temesvár, Budapest, Nagyvárad, Sátoraljaújhely, Debrecen), a felvidéki hivatalok viszonylag sok alag- csövezése (Kassa, Pozsony, Besztercebánya, Komárom), és végül az alföldi peremvidékek kultúrmérnöki hivatalainak úttörő munkássága az öntözéses gazdálkodás térhódítása érdekében (Arad, Nagyvárad, Kassa, Miskolc).

Ezzel azután át is siklottunk a kultúrmérnöki teljesítmények vizsgálatának másik szempontjára : országos jelentőségükre. A hivatalok fokozatos szaporodása az 1881. évi 8-ról az 1909. évben elért 19-re, és a mérnöki létszám gyarapodása a kezdeti 4-ről a világháború kitörése- kori 88-ra, már egymagában is arra vall, hogy a kultúrmérnöki intézmény hézagpótló és országszerte elismert szerve lett a magyar közigazgatásnak. De talán beszédesebb bizonyítékot szolgáltatnak a hivatalos jelentések, amelyekből kitűnik egyrészt a kultúrmérnöki hivatalok munkásságának sokoldalúsága, másrészt működésük kiterjedtsége.

Kvassay a kultúrmérnöki intézmény megalapításától kezdve nagy súlyt vetett a talaj javítási munkáknál szerzett tapasztalatok rendszeres gyűjtésére és feldolgozására. Nem riadt vissza attól sem, hogy magukat az érdekelteket kérdezze meg az elért eredményekről és a beérkező válaszokat nyomtatásban is közzétegye. A talajjavítások terén az egyes években tett intézkedésekről szóló Jelentések 1880—1884 között megjelent füzeteinek legérdekesebb lapjai ezek a beszámolók, amelyek «A kultúrmérnökség által eszközölt talajjavítások eredményének kimutatása a birtokosoktól beérkezett kérdőívek alapján» címet viselik.

Ezekből idézünk néhány példát:

A szepesmegyei «Rókuszi talajjavító szövetkezet» elnöke írja 87 holdas alagcsövezésükről 1880-ban : «Alagcsövezés előtt a terület egészen nedves és mocsáros. Utána a termés mennyisége 10—12%-kal szaporodott. A köz-