Trummer Árpád - Lászlóffy Woldemár: A kultúrmérnöki intézmény hat évtizede (Földművelésügyi Minisztérium, Budapest, 1940)
I. rész. A magyar kultúrmérnöki intézmény - A kultiirmérnökök hatvan évi munkásságának eredményei. Irta: Lászlóffy Woldemár dr
68 LÁSZLÓFFY WOLDEMÁR DR. A táblázatból mindenek előtt az tűnik ki, hogy a munkák többsége (az összes munkáknak területben 95-1 %-a, földmunkában 74-3 %-a, költségben 80-0 %-a) a lecsap olásokra esik. Ez kettős okból természetes. Egyrészt hazánk mezőgazdaságilag művelt területének nagyobbrészt síksági jellege folytán rengeteg volt a kisebb-nagyobb lefolyásnélküli mocsár, pocsolya, vizenyős terület, kiöntéses rét, stb., másrészt minden további talaj javítási munkának feltétele az, hogy a kérdéses területről a káros vizek gyorsan és jól levezethetők legyenek. De növeli ennek a csoportnak a túlsúlyát az is, hogy a statisztika a lecsapolások közé sorolja mindazokat a munkálatokat, amelyek nem tartoznak sem az öntözések, sem az alagcsövezések csoportjába. így a lecsapolásokra vonatkozó számadatok mögött bújnak meg nemcsak a velük hatásukban rokon belvízlevezetések, medertisztogatások és ármentesítések, hanem a vízmosáskötések, vízellátások, kenderáztató építések, ipari vízhasználatok és szennyvíztisztító berendezések is, amelyek, ha viszonylag csekély arányban, de négy évtized folyamán mégis csak szép számmal fordultak elő. A lecsapolási, helyesebben vízrendezési munkálatok, — mert az alagcsövezést, bár közvetlen szerepe a káros víz elvezetése, nem számíthatjuk ide, hiszen olyan gyökeres változást okoz a talaj szerkezetében, hogy már meghaladja az egyszerű vízrendezés fogalmát, — legnagyobb arányban a kultúrmérnökség második évtizedében szerepelnek. Egyrészt azért, mert erre az évtizedre esik a fiatal intézmény legerőteljesebb fejlesztése, másrészt, mert aránylag nedves évekről volt szó, és harmadsorban azért, mert az ismét nedvesebb negyedik évtized második felében már a világháború akasztotta meg a fejlődést. A földmunka mennyiségének és a költségeknek rovatából az is kiviláglik, hogy az első évtizedekre a könnyebb lecsapolások jutottak, mert aránylag kis földmunkával és költséggel nagy területeket javítottak meg. Fokozatosan került sor a kiterjedtebb csatornahálózatot kívánó költségesebbmun- kákra, ami különben természetes is. E mellett a munkabérek általános növekedése is hozzájárult ahhoz, hogy az egy holdra eső lecsapolási költség a négy évtizedben rendre 13-42, 12-97, 30-78, ill. 78-93 aranykorona volt. Az alagcsövezésekre az összes munkálatoknak területileg 3-1 %-a, költségben 12-6%-a jut. A holdankinti költség 65-06-ról a negyedik évtizedig 258-01 koronára emelkedett, vagyis a lecsapolási költség 3—5-szöröse körül járt. Ez teszi érthetővé, hogy az alagcsövezés rendkívül lassan hódított teret. A mezőgazdasági hitelviszonyok sohasem voltak elég kedvezőek, az ilyen nagyobb beruházásokra a gazdának nem nagyon tellett. Az évente alagcsövezett terület, — a világháborús időktől eltekintve — szinte állandóan 1000 kát. hold fölött járt és ha ez a szám nem is emelkedett, a haladás mégis jelentős volt, mert az alagcsövezés a legteljesebb és évtizedekre kiható talajjavítás.
