Trummer Árpád - Lászlóffy Woldemár: A kultúrmérnöki intézmény hat évtizede (Földművelésügyi Minisztérium, Budapest, 1940)
I. rész. A magyar kultúrmérnöki intézmény - A kultiirmérnökök hatvan évi munkásságának eredményei. Irta: Lászlóffy Woldemár dr
66 LÁSZLÓFFY WOLDEMÁR DR. hihetetlen érdeklődése. A nyolc kerületre osztott ország minden részében mint erjesztőgomba folytatta működését egy-egy (legfeljebb 2—3) kultúrmérnök és valóban már az első évek jelentéseiben egyformán szerepelnek pozsony-, háromszék-, árva- vagy bács- stb. megyei munkálatok. Az első öt év személyi kiadásainak összege 76.161 frt és 89% kr a dologi kiadásoké 107.570 « « 51 % « vagyis az állami kiadások együttes összege 183.732 frt és 41 kr volt, amiben azonban már a rétmesteriskola felállításának költsége, és 30.000 frt-os leltára is szerepelnek. Ezzel szemben ugyanezalatt az idő alatt gazdaközönségünk 1 millió forintot meghaladó összeget áldozott talajjavítási célokra, ami közvetlen szociális hatásán túlmenően a nemzeti vagyon és így az adójövedelem jelentős gyarapodását szolgálta. A fiatal kultúrmérnöki intézményre tehát valóban ráillett volna Napóleonnak a párisi École polytechnique-re tett kijelentése : «Ez az a tyúk, amelyik nekem aranytojásokat ad». A kultúrmérnöki intézmény további teljesítményeit a Trianon előtti és utáni időszaknak megfelelően két részben vizsgáljuk. Az 1918. évi összeomlásig végzett kultúrmérnöki munkásságról részletesen beszámolt Rozsnyay Károly.1 Ezért, — mellőzve a részletezést, — csak az ő évtizedenkint összefoglalt adatait idézzük. Közhivatalok munkateljesítményének összehasonlításánál gyakran hivatkoznak az elintézett ügyiratok számára. Noha az iktatási rendszer megválasztása nagyon befolyásolja az ilyen számokat és az ügyiratokban eltemetett szellemi munka sohasem mérhető darabszámmal, durva tájékoztatásra az alább idézett adatok is megfelelnek. Mivel pedig műszaki hivataloknál éppen az volna kívánatos, hogy a közigazgatási teendők minél kevesebb időt raboljanak el az építőmunkára hivatott mérnöktől, az idézendő iratforgalom élénken rávilágít a kultúrmérnöki hivataloknak igazgatási feladatokból eredő túlterheltségére, ami elsőrendű hivatásuknak, a talajjavításnak rovására megy. A kultúrmérnök- ségnek 1898-ban 22.473-ra rúgó ügyiratforgalma 1913-ig, Nagy-Magyar- ország legutolsó békeévéig 44.953-ra emelkedett és ekkor az igazgatási teendők a hivatalok munkaerejének már több mint felét kötötték le. A két adat egybevetésénél figyelembe kell venni azt is, hogy 1898-ban 15 hivatal működött 64 mérnökkel, 1913-ban pedig 19 hivatal 88 mérnökkel, a személyzet létszámának növekedése tehát távolról sem tartott lépést az ügyiratok tömegének felduzzadásával. A rengeteg igazgatási teendő, amely a vízjogi törvény életbelépésével a kultúrmérnökök nyakába szakadt, természetesen károsan 1 A m. kir. kultúrmérnöki hivatalok 40 éves működésének eredményei az 1879—1918. években. Vízügyi Közlemények, 1928. évi 1. szám.
