Trummer Árpád - Lászlóffy Woldemár: A kultúrmérnöki intézmény hat évtizede (Földművelésügyi Minisztérium, Budapest, 1940)
I. rész. A magyar kultúrmérnöki intézmény - A kultúrmérnökség és a vízjogi törvény. Irta: Rohringer Sándor
62 ROHRINGER SÁNDOR a biztosítására, továbbá a nem érvényesített jogok megszüntetésére és a velük való üzérkedés megakadályozására. * * * Hosszú kultúrmérnöki szolgálatom alatt nem tapasztaltam, hogy a vízjogi törvény alaprendelkezései ellen kifogások merültek volna fel. De azt is meg kell jegyeznem, hogy a kultúrmérnökök legjobb igyekezete és pártatlansága ellen sem volt sohasem panasz. Integer vir volt a szolgálat valamennyi tagja, csak a törvénynek és a haza földjének kiszolgálása volt mindig a cél, amelyre törekedtek. A hatóság a szakértő által értelmezett törvényszakaszok alapján jogokat osztott és érdekeket védett, és ha megtörtént, hogy egyes hatalmasságok kisebb víz- használat elnyomását akarták saját hasznuk érdekében, mindig megismétlődött a potsdami szélmalom és Nagy Frigyes közti vitának mása. Sohasem akadt kultúrmérnök, aki meggyőződése ellenére a hatóságnak törvénytelen vagy igazságtalan javaslatot adott volna. A törvény hűséges kiszolgálásában részes kultúrmérnöki intézmény nélkül nem képzelhető el a törvény életfolyamata, s ha vannak fennakadások, ebben nem a rendszer a hibás, hanem az a csekély létszám, mellyel a kultúrmérnöki hivatalok jóformán képtelenek az ügyeket határidőn belül és kellően átgondolva lebonyolítani. A magyar közigazgatás sok bürokrata alkotása közül kimagaslik a magyar vízjogi törvény s a végrehajtásában nélkülözhetetlen szerepet játszó kultúrmérnökség. A két tényezőnek ilyen tökéletes egybeforradására egyetlen országban sincs példa, és joggal mondhatjuk, hogy ez is a magyar nemzet törvényalkotó böl- cseségének és jogtiszteletének kiváló bizonyítéka. Nem hagyhatom itt említés nélkül azt az országszerte 60 éven át megvolt szívélyes, sokszor baráti, de mindig megértő viszonyt, amely az alsóbbfokú vízjogi hatóságok és a kultúrmérnökség között uralkodott, s amit az alapító Kvassay Jenő is igen fontosnak tartott. A kultúrmérnök munkája iránti elismerés és bizalom kifejezése az a jóviszony, amelyet híven őriztek és amely lehetővé tette, hogy a végrehajtási utasítás hosszadalmas útján nézeteltérések ne legyenek. A hatóság sohasem akarta a kultúrmérnökséget majorizálni, mert tudta, hogy nélküle nem boldogul, viszont a kultúrmérnök mindig híven teljesítette törvényes kötelességeit, s határait túl nem lépte. Sokszor merült fel az az óhaj, hogy a vízjogi ügyek intézése, de legalább az engedélyezési eljárás lebonyolítása, mérnökök kezébe kerüljön. Ez nem lehetetlen, sőt jelentékenyen megrövidítené az ügyiratok útját. De jelentősége csak akkor volna, ha a hivatalok hatósági jogkört kapnának. Nagyban és egészben a mai ügyintézés beváltnak mondható, noha kisebb egyszerűsítések mindig lehetségesek. Ilyen gyakor
