Trummer Árpád - Lászlóffy Woldemár: A kultúrmérnöki intézmény hat évtizede (Földművelésügyi Minisztérium, Budapest, 1940)
I. rész. A magyar kultúrmérnöki intézmény - A kultúrmérnökség és a vízjogi törvény. Irta: Rohringer Sándor
a szabályokat, pl. az öntözésre, hajózásra külön-külön, ami az áttekinthetőséget megnehezíti, és nem volna különös, ha a bonyolult törvények következtében külön vízi-ügyvédi kar nevelődött volna fel. Érdekes pl., hogy Franciaországban sokáig a Napoleon-féle magánjog, a Code civil, határozmányai voltak érvényben a vízjog terén. De ez nem tett különbséget közvíz és magánvíz közt, vagyis az alapvető gondolatokat nem tisztázta. Ebből évtizedekre menő hosszú viták támadtak, míg végül az 1898. évi áprilisi törvény megszüntette a visszás helyzetet: meghatározta a közvíz fogalmát és a velejáró jogokat. Az olasz törvényeket, amelyek régen tartományonkint is különböztek, szabadabb szellem hatotta át, azonban a ma érvényes törvény is eléggé bonyolult, részletekbe menő. A folyóvíznek magántulajdonba való sorolása a víz jogi természetéről alkotott fogalom egyik véglete. A másik a víznek közjóként való felfogása. A kettő közt áll az, mely a vizet köztulajdonnak tekinti, de használatát az állam vagy a parti birtokosok számára tartja fenn. Az első véglet, mint mondtuk, fizikai lehetetlenséget is tartalmaz, mert az elfolyó víz nem korlátozható, minden másodpercben változik, ebbeli jellege miatt magántulajdon tárgya nem is lehet. A második meghatározás, amely a vizet nem tekinti magántulajdonnak, azonban a víz használati jogát az állam, illetve a parti birtokos számára tartja fenn, s csak a felesleges víz használatát teszi szabaddá, a régi magyar felfogásnak felel meg, amely Werbőcziig vezethető vissza, s melyet még a mostani vízjogi törvény szerkesztésénél is tekintélyes férfiak igyekeztek fenntartani. Kívánságuk teljesítése rendkívül bonyolulttá tette volna a víz- használatok engedélyezését, s így szerencse, hogy nem értek célt. Mai törvényünk alapelve egyezik a nagy jogásznemzetnek, a rómainak a felfogásával, ahol Justinianus Institutiói szerint «flumina autem omnia et portus publica sunt; ideoque ius piscendi omnibus commune est in portibus fluminibusque — minden folyóvíz közvagyon a kikötővel együtt, tehát a halászat joga a kikötőben és a folyóban mindenki számára szabad». A magántulajdon gondolata a római törvényekből csaknem teljesen hiányzik. Az 1885 : XXIII. t.-c. alapgondolata szerint a folyóvíz, — egyes különleges eseteket kivéve, — senkinek sem tulajdona, hanem közjó, éppen úgy, mint a levegő, melyhez mindenkinek joga van. A hatóság a víznek csupán elosztását szabályozza, ami a teljesebb kihasználás céljából indokolt, de használatát díjfizetés nélkül, — mert ilyen vélemények is voltak, — vagy bármely más ellenérték nélkül mindenkinek megengedi, ha ez a használat idegen érdeket nem sért és a rendőri szempontoknak megfelel. Hosszú volt az út, amíg idáig eljutottak. A törvénynélküli állapotban, az 1867. évi kiegyezést követő gazdasági fellendülés idején, már égetővé vált vízjogi kérdések halaszthatatlanná tették a vízjogi A KULTÚRMÉRNÖKSÉG ÉS A VÍZJOGI TÖRVÉNY 57
