Trummer Árpád - Lászlóffy Woldemár: A kultúrmérnöki intézmény hat évtizede (Földművelésügyi Minisztérium, Budapest, 1940)
III. rész. A kultúrmérnöki szolgálat külföldön. - Az olasz kultúrmérnöki szolgálat. Irta: dr. ing. Magnani Bálint, fordította: vitéz Lapray Géza dr.
Az olasz kultúrmérnöki szolgálat. Irta : dr. ing. Magnani Bálint. Fordította : vitéz Laprag Géza dr. A közmunkák szabályozásáról Olaszországban első ízben az állami közigazgatás egységesítéséről szóló, általános érvényű, minden szempontra kiterjeszkedő, 1865. évi március 20-án kelt 2248. számú törvénycikk intézkedett. Az említett törvénynek hat fejezete van. Az utolsó fejezet a jog- gyakorlatban közmunkatörvény néven ismeretes és a közmunkaügyi minisztérium hatáskörét és teendőit foglalja rendszerbe. Az 1. § értelmében idetartoznak az állami hajózó- és öntözőcsatornák, a vízrendőri ügyek, a belvízi hajózás és tutajozás, a folyamszabályozás, a partvédelem, az árvédelem, az ipari- és mezőgazdasági vízhasználatok, a belvízrendezések és lecsapolások, végül mindennemű tengeri építkezés. A törvény kibocsátása óta eltelt 75 esztendő alatt Olaszországban gyorsiramú és nagyarányú fejlődési folyamat ment végbe. Érvényesült ez a fellendülés a vízgazdálkodás tekintetében is. A vízienergia gazdaságos kihasználása lehetővé tette az ipar villamosítását és hatalmas lendületet adott ennek a — sűrű népességű ország számára oly fontos — termelési ágnak. A lecsapolások és belvízrendezések végrehajtása után a vízkároktól egyszer s mindenkorra mentesített területeken a talajjavítás belterjesebb módszereinek bevezetésével pedig a másik legfontosabb termelési ágat, a mezőgazdaságot, sikerült a termelékenység mai magas fokára emelni. Ennek a nagyarányú fejlődésnek a halandó emberiség természetes törekvésein kívül különleges politikai okai is voltak. A sok száz éven át szétszórtan élő hercegségekből és köztársaságokból újjászületett egységes Olaszország nemzeti öntudata terjeszkedő politikát követelt. Ennek a politikának legfontosabb állomásai a velencei tartományok visszacsatolása (1866), a királyság bevonulása Rómába (1870), majd III. Viktor Emánuel trónralépésével Libia és Eritrea bekebelezése a birodalomba, és a világháború szerencsés befejezése utón a keletafrikai
