Trummer Árpád - Lászlóffy Woldemár: A kultúrmérnöki intézmény hat évtizede (Földművelésügyi Minisztérium, Budapest, 1940)
II. rész. A kultúrmérnökök munkássága - Halászat. Irta: Hallóssy Ferenc
236 HALLÓSSY FERENC tőlünk északra elterülő országokénál. A tavasz korábban kezdődik és az ősz tovább tart mint ott, miáltal a víz korábban melegedik fel és későbben hűl le, mint a cseh-morva, lengyel vagy németországi tavaknál; a táplálkozási időszak megnyúlik és a halak természetes tápláléka, a plankton és bogárság is dúsabban fejlődik. Talajunk a víz és nap hatására a haltáplálékot hihetetlen bőségben termi meg. Mivel a feletethető mesterséges takarmány (kukorica, árpa, csillagfürt stb.) mennyisége a természetes haltáplálék mennyiségével a legszorosabb viszonyban van, a bő planktontermés a feletethető takarmány jó értékesítési fokát biztosítja. Tógazdaságaink talaja általában lúgos kémhatású és így meszezése, — mint a savanyú kémhatású német- országi földeknél, — nem szükséges; ez nagy megtakarítást jelent. Az említett természeti adottságok következtében földünknek 2—4-szer több a természetes halhozama, mint a tőlünk északra, vagy nyugatra eső országoké. Domborzati és vízrajzi viszonyaink lehetővé teszik, hogy aránylag kis befektetéssel nagy területek kerüljenek víz alá. Ilyen pl. Somogy vármegye területe, amelyen eddig 72 tógazdaság létesült több mint 5000 kát. holdnyi területtel. Itt, valamint Fejér, Zala és Tolna megyékben a kedvező domborzati viszonyok következtében a legolcsóbb, ú. n. völgyzárógátas rendszerű tógazdaságok létesíthetők. Ez a létesített tógazdaságok számában is megnyilvánul. Kedvező, hogy hazánkban mind a haltakarmányok ára, mind a munkaerő meglehetősen olcsó. A felsorolt kedvező adottságok, és az a tény, hogy nálunk a hal- fogyasztás még rendkívül csekély, szép távlatot nyitnak meg a magyar halászat, ill. a magyar kultúrmérnökök előtt. Átlagos évenkinti és fejenkinti halfogyasztásunk 0-6—0-8 kg. Mivel Budapesten és Szegeden a fogyasztás az évi 2 kg-t is meghaladja és más nagyobb vidéki városaink fogyasztása is csaknem eléri ezt a mértéket, a vidékre átlagban 0-2—0-3 kg-nál több nem jut, sőt vannak olyan vidékeink, ahol a hal- fogyasztás a nullával egyenlő. A halfogyasztás rendkívüli mértékben emelhető. Németország évi fejadagja a háború előtti években tengeri halból 5 kg volt. 1933-ban, amikor az önellátási törekvés lábrakapott, 9 kg-ra emelkedett, és 1937-ben már elérte a 12-5 kg-ot. A tengeri és édesvízi halfogyasztás együttes fejadagja Németországban 15 kg, Angliában 22-50 kg. Ezek a mennyiségek a mi viszonyaink között elérhetetlenek, mert tengeri halunk nincs. Mégis, ha fogyasztásunkat csak a kétszeresére tudnók felemelni, a tógazdaságok fejlődése szempontjából nagy jövőt nyitnánk meg. Ez a célkitűzés nem lehetetlenség ! Szervezéssel, kedvezményezéssel és talpraesett propagandával halfogyasztásunkat könnyen lehetne
