Trummer Árpád - Lászlóffy Woldemár: A kultúrmérnöki intézmény hat évtizede (Földművelésügyi Minisztérium, Budapest, 1940)
II. rész. A kultúrmérnökök munkássága - Ívóvízellátás és szennyvízelvezetés. Irta: Lászlóffy Woldemár dr.
IVÓVÍZELLÁTÁS ÉS SZENNYVÍZELVEZETÉS 201 működőén táplált vízvezeték épül és a VII. kerületi kultúrmérnöki hivatal Dicsöszentmárton vízellátására készít tervet. A kultúrmérnökök ivóvízellátási tevékenységének kiterjesztéséhez ezekben az években már a vízjogi törvény is hozzájárul. Az 1885 : XXIII. t.-c. 42. §-a kimondja, hogy minden olyan vízimunkához, amely idegen érdekeket érint, előzetes hatósági engedélyt kell szerezni. A községi vízvezetékek és csatornázások így csak engedéllyel létesülhettek és mivel a törvény a vízügyi hatóság szakértőiül a kultúrmérnöki hivatalokat jelöli ki, ezek egészen szoros kapcsolatba jutottak a közegészségügyi műszaki müvek tervezésével. Ezek után szinte természetes volt, hogy az érdekeltek magukat a kultúrmérnöki hivatalokat kérjék meg vízellátásuk tervének elkészítésére, hiszen ekkor már közmegbecsülésnek örvendett az újszerű intézmény, amelynek mérnökei ingyen állottak a közönség rendelkezésére. A dolgok ilyenirányú fejlődése szükségessé tette, hogy a kultúrmérnökök is felkészüljenek kibővült feladatkörük ellátására s ezért Kvassay többüket külföldi tanulmányútra küldte, majd 1889-ben a kultúrmérnöki intézménnyel kapcsolatosan megszervezte a közegészségügyi mérnöki szolgálatot. A közvetlen lökést ehhez Budapest székesfőváros csatornázási és több város vízvezetéki tervének bírálata, illetve engedélyezésének tárgyalása adta. A kultúrmérnöki intézmény alosztályaként működő új szerv 1890-ben kezdte meg munkáját Barcza Károly tb. főmérnök vezetésével és mindjárt az első évben 10 terv felülvizsgálatát végezte el, amelyek több mint 3 millió forint építési tőkéjükkel valóban indokolttá tették a független állami szakértő irányító és ellenőrző beavatkozását. A földművelésügyi miniszter éppen ezért már ezévi beszámolójában bejelentette a közegészségügyi mérnöki szolgálat fejlesztését. Ezekben az években külföldi és hazai vállalatok valósággal elárasztották a magyar városokat vízvezeték építésére és csatornázására vonatkozó ajánlataikkal. így a közegészségügyi mérnöki szolgálat rendkívül fontos hivatást töltött be akkor, amikor ezeket a közületeket nemcsak műszaki véleményezéssel támogatta, hanem attól is megóvta, hogy pénzügyi üzérkedés áldozataivá váljanak. A közegészségügyi mérnöki szolgálat hamarosan kiterjesztette figyelmét alföldi lakosságunk ivóvízellátására is, amely akkor kétségbe- ejtően elhanyagolt állapotban volt. Források hiányában az Alföld népe a felső talajvízrétegből táplálkozó ásott kutak kétesértékü vizére volt utalva és az egészséges ivóvíz szinte az elérhetetlen követelmények közé tartozott. Korszakalkotó fordulópontot jelentett ezen a téren Zsigmondy Vilmos bányamérnök 1866. évi sikeres harkányi mélyfúrása, amelyet rövidesen a budapesti margitszigeti, lipiki, alcsúti, ránkherlányi és budapesti városligeti fúrások követtek. 1878—79-ben készült el a püspökladányi artézi kút és Hódmezővásárhely az első alföldi
