Trummer Árpád - Lászlóffy Woldemár: A kultúrmérnöki intézmény hat évtizede (Földművelésügyi Minisztérium, Budapest, 1940)
II. rész. A kultúrmérnökök munkássága - Lecsapolás és belvízrendezés. Irta: Taxner Béla
LECSAPOLÁS ÉS BELVÍZRENDEZÉS 153 mindaddig, amíg ezeknek az árkoknak nincsen olyan hatásuk, hogy a talajvíz szintjét a mezőgazdasági művelés kívánalmainak megfelelően le is szállítanák. Az előbbi eset csak belvízlevezelés, az utóbbi már valóban le- csapolás. Az azonban kétségtelen, hogy a lecsapolás gyűjtőfogalma alá tartozó vízlevezetéseknek e közé a két szélső értéke közé még számos olyan megoldást lehet közbeiktatni, amely az elmondottak szerint nem teljesen azonos egyikükkel sem. Ez természetes is, hiszen maga a természet sem szereti az ugrásszerű változást és az éles megkülönböztetéseket, hanem a kiegyenlítés felé hajlik. Az ármentesítéseket és a velükjáró belvízrendezéseket gyakran «újabb honfoglalás»-nak is szokták mondani, ezzel mintegy kifejezve roppant nagy jelentőségüket. És méltán ! Kereken 6-3 millió hold művelhető terület meghódítását jelentették, ami Csonkamagyarország mezőgazdaságának (erdő nélkül) 48%-a. Hogy jobban átérezzük ezeknek a munkálatoknak a jelentőségét, gondoljunk csak vissza az 1940. év tavaszi árvizeire, amikor az egész ország visszhangzott a szerencsétlenül járt gazdák panaszától. Ahol a belvízrendezést már megoldották, az egészen rendkívüli víztömegek ellenére is aránylag rövid idő alatt elmúltak a bajok és kicsi volt a kár. A legsúlyosabb helyzetben azok a vidékek voltak, amelyeken a belvízlevezetésről nem történt még gondoskodás. A földművelésügyi minisztérium Vízrajzi Intézete 1938-ban térképet készített, amely feltünteti Magyarország mindazon területeit, amelyeket hajdanában, amikor még az ármentesítéseket, lecsapolá- sokat és vízimunkálatokat meg sem kezdették, állandóan vagy időszakosan víz borított. Ennek a nagyméretű térképnek mását látjuk a 12. ábrán. A vízborította területek általában a nagyobb folyók mentén terültek el. Minden nagyobb árvíz alkalmával víz alá kerültek. A magasabb- fekvésű részek hamar szárazra kerültek ugyan, de a mélyeken bizony igen hosszú ideig maradt vissza a víz. Fontosabbak a Tisza járását követve : a Szamos balpartján fekvő Ecsedi-láp, azután Munkács alatt a hegyek lábától a Tiszáig terjedő terület, a Bodrog-köz és ezzel szemben az Ung— Labore—Ondava—Tapoly folyók völgye. Debrecentől nyugatra a Hortobágy, a Körösök és Berettyó vidékén a Sárrétek, a Marostól északra ? Szárazér környéke, a Maros és Tisza közé eső háromszög, majd a Temes és Béga vidéke. A Duna mentén a Csallóköz, Szigetköz, a Vág torkolatának környéke, a Hanság és Fertő, valamint a Rábaköz .volt ilyen. Pest alatt a Kiskunság dunamenti része, Baranyában a Duna—Dráva sarok. Ezeken kívül a dunántúli folyók és patakok, nemkülönben Pest vármegye dombvidéki vízfolyásainak környéke, végül a Balaton zalai és somogyi partja volt mocsaras. A folyók áradásától nem függő nagyobb vizes területek, vagy olyanok, amelyeknek a víz sokat ártott, a Debrecen és Nyíregyháza között fekvő Nyírség és a bácskai vízállások.
