Trummer Árpád - Lászlóffy Woldemár: A kultúrmérnöki intézmény hat évtizede (Földművelésügyi Minisztérium, Budapest, 1940)
I. rész. A magyar kultúrmérnöki intézmény - A régi kultúrmérnökségről. Irta: Péch Réla
92 PÉCH BÉLA De volt ennek böjtje is. így egyik pajtásunk egész heti átjárói, melynek során minden délben és minden este más és más úriház vendége volt, szombat este félholtan került haza, mert mind a 12 étkezésen az akkor újdonságszámba menő zöldborsóval fogadták. Természetesen hálásan kellett mindenhol fogadnia, pedig egyetlen porcikája sem szenvedte a zöldborsót. Volt ennél keményebb dolog is. A Pullmann háló- és étkezőkocsikhoz, a fényes világításhoz és agyonfűtöttséghez szokott mai ember el sem tudja képzelni akkori vasúti gyönyöreinket. A személykocsik fülkéinek mindkét ajtaja közvetlenül a szabadba nyílt. A világítást pislogó mécs adta. Fűtésről még nem is álmodtunk. Hideg időben a nagyobb állomásokon forró vízzel töltött, pokrócba csavart bádogcsöveket raktak be a fülke padlójára. Hogy e csekély melegecske hogy tudott megküzdeni a hatalmas vágón jéggéfagyottságával, azt el lehet képzelni! És ha mindegyikünk zsebében volt is működési területére szóló Il.-osztályú vasúti szabadjegye, a hosszabb utazás, különösen nagy hidegben, kínszenvedés volt. Hát még a szekerezés ! A főbb vasúti vonalak se voltak mind megépítve. A szárnyvonalak hálózata pedig éppenséggel ritka volt. Sok utat kellett tengelyen megtennünk, bizony sokszor parasztfuvarokon. Gépkocsiról még nem is álmodtunk és utaink általában gyönge karban, legtöbbjük ősi állapotban volt. Hogy milyen élvezet volt ilyen körülmények közt csikorgó hidegben, perzselő hőségben, fullasztó porban utazgatni, — s különösen úgy, hogy rendelet szerint ilyenkor a lej tmérő műszert ölünkben kellett tartanunk, — az könnyen elképzelhető. A kultúrmérnöki tervekkel kapcsolatos közigazgatási teendőkről Kvassay 1883- és 1884-ben egy-egy tájékoztató «Űtmutatást» adott ki. Ment is a dolog. De bizony nem olyan tökéletes módon, mint manapság. Emlékezetes pl., hogy mikor Szikszó belterületén a kanyargó Vadászpatakot ki akarták egyenesíteni s emiatt utat, hidat kellett áthelyezni, az e célból kiszállt megyei bizottságot az út áthelyezésével üzletükben veszélyeztetett korcsmárosok által leitatott nagy néptömeg fenyegető magatartással várta. Az eljáró főjegyzőnek támadt az a mentő ötlete, hogy a zajongó tömeget az irodába bevezérelve, elkezdte a lármázok mindennemű adatát jegyzőkönyvbe venni. Ez aztán estig eluntatta és szétoszlatta a tömeget. A vízjogi törvény megalkotása előtt a kultúrmérnökség egyedül csak a talajjavításnak szentelte minden erejét. A törvény nagyot változtatott ezen. Kultúrmérnökség helyett kultúrmérnöki hivatalok, a hatóságok vízügyi szakértői, a vízhasználati társulatok miniszteri megbízottjai, sok esetben mérnökei is lettünk. A megyei vízjogi hatóságok csakhamar megismerték előterjesztéseink komolyságát s azokat rendszerint szóról-szóra kiadták határozatképen.
