Tőry Kálmán: Az Al-Duna szabályozása (Vízügyi Történeti Füzetek 5. Budapest, 1972.

2. A szabályozós előtti Al-Duna földrajzi leírása

Jobb felől a Kozla sziklapad (1013 fkm) szorította a folyó sodrát a bal part mellé, majd lejjebb a Dojke (1012 fkm) nyomta vissza a jobb parthoz. Ez a két sziklapad annyira megduzzasztotta a Duna vizét, hogy esése — elég jelentős szakaszon — a 80 cm/km-t is elérte. (Ebbe a szakaszba a szabályozás alkalmával a hajók számára 3540 m hosszú és 60 m széles csatornát vágtak.) Az Al-Duna itteni szakaszón, a jobb parton helyenként még ma is láthatók a régi római hadiút és erődrendszer maradványai, amelyeknek építését i. u. 33—34-ben Tiberius császár kezdte, majd Vespasianus és Domitianus után, dáciai hadjáratai idején, i. u. 103— 104-ben Trajanus fejezte be. A munkálatok emlékét — többek között a 1011 fkm-nél látható Trajanus-tábla örökítette meg. Csaknem ugyanitt találhatók a Vespasianus és Domitianus tiszteletére készült tábla töredékes nyomai is (1013 fkm. Néhány kilométerrel lejjebb a jobb parton (1005 fkm) egy másik tábla a római hadiút építését megkezdő Tiberius császár emlékét hirdeti. A Dojke mellett elhaladva a bal parton már messziről feltűnik a Treskovác hegy 875 m magas csúcsa. Előtte egy szikla nyúlik a mederbe: a Fialra-Lunga (Hosszú Szikla), majd lejjebb a Bivoli nevű, két úszó bivalyra emlékeztető sziklapár áll ki a vízből (1016 fkm). Mindezek azonban kikerülhetők, s így a hajózást nem gátolták. Alább az oldalerózió 1000—1100 méterre szélesítette a medret és benne újból megjelentek a hajózást veszélyeztető sziklák és szirtek. Kemény mészkőtömbjeiket a sebes víz ereje sem volt képes kivájni és lehordani, ezért volt kénytelen a folyó medrét oldalirányban bővíteni. Az 1003 fkm-nél az Izlás, két km-rel lejjebb a Nagy-Tachtalia, majd a 999 fkm táján a Kis-Tachtalia és Vlás sziklái keresztezik az 1 km-nél is szélesebb medret. (E szakaszon csaknem 4 km hosszú csatornát kellett a mederből kirobbantani, hogy a hajóút — az 1003—999 fkm között — 60 m szélességben használható legyen.) Az ismertetett sellős szakasz végén a meder megint erősen összeszűkül: a jobb part felől a Grében mészkővonulat sziklái nyúlnak — sarkantyúszerűen — a mederbe (2. ábra), míg a bal part felől ugyancsak mészkősziklák vonulata szűkíti le a medret kereken 400 m-re. De még ebben a szűk mederben is kiálló sziklák, a Vrány szirtjei, nehezítették a hajózást. Alacsony vízálláskor a meder itt alig 200 m széles volt. Növelte a helyzet súlyosságát, hogy a szűk meder a Grében után minden átmenet nélkül egyszerre 2000 méterre szélesedik ki, ami a grébeni szorulatban a víz esését és így sebességét is erősen megnövelte és örvényeket okozott. Hajózás szempontjából a Vaskapu után ez volt az egész Al-Duna legnehezebb szakasza. A kiszélesedett mederben a víz lecsendesedve, hordalékának nagy részét lerakta és szigeteket épített: a Porecs és Osztrovo* szigetet. Ezeket régen városka és erődítmény is volt, mely a középkor folyamán sokszor cserélt gazdát. (A szabályozás során a mederbe nyúló hegycsúcsot lerobbantották, majd a kiszélesedő medret Grébentől lefelé hatalmas párhuzamművel szorították össze, de a leszűkített mederben, a hajózás érdekében, robbanással még külön csatornát is kellett előállítani.) A Vránytól lefelé néhány km-nyire a bal parton terül el Szvinyica község (995 fkm). Neve onnan ered, hogy lakói egykor disznókereskedésből éltek. Valamikor itt is határőr erődítmény állt, amelynek azonban ma már nyoma sincs. A párhuzammű végével szemben * Ez volt Jókai ,,Arany ember"-ében a „Senki Szigete".