Tóth Árpád: A XXI. század öntözőrendszerei (VisionMaster Studió - Aquarex ’96 Kft., Budapest, 2006)
1. Az öntözés és a talaj
Tóth Árpád: A XXI. század öntözőrendszerei kémhatást. Amennyiben a termesztőközeg kémhatása többször is a kívánt érték alá süllyed, úgy szükséges a víz lúgosítása. Ehhez kálium-hidrokarbonátot (KHC03) használhatunk. Ammonium, nitrát, foszfor, kálium Ezen elemeknek a maximálisan engedélyezett mennyisége általában nincs meghatározva az öntözővízben. Természetes körülmények között mennyiségük alacsony, nem elégítik ki a növény szükségleteit. Jelentős előfordulásra szennyvizek, tisztított vizek öntözésénél számíthatunk, ekkor tápanyagként számbavehetők. A tisztított vizeknél a fenti ionok mennyisége nagyban függ a hőmérséklettől (a kezelő telepen folyó biológiai tisztítás miatt), így mennyiségi előfordulásukat az év folyamán gyakran ellenőrizni kell. Mikroelemek A bór alacsony (kevesebb mint 0,3 ppm) vagy magas (nagyobb 1,5 ppm) volta okozhat problémát. Amennyiben mennyisége kevés, úgy pótlásra szorul, ha eléri, vagy meghaladja az 1,5 ppm értéket, akkor az adott növény esetében külön kell vizsgálni a bór toleranciát. A réz, cink mennyisége általában szintén meghatározásra kerül a laboratóriumi vizsgálat során. Az öntözővízben található mennyiségük általában nem tükrözi a növények általi felve- hetőségüket, mert nem olyan vegyületekben találhatóak, melyeket a növény képes felvenni. A vas és a mangán mennyisége nagyon jelentős kérdés. Ezek az elemek változó vegyérté- kűek, oxidáló közegben újabb oxigént tudnak megkötni. Ennek hatására más tulajdonságuk lesz, oldhatóságuk drasztikusan csökken, a csepegtető elemekben oldhatatlan kicsapódást képeznek. Ezen elemek jelenléte a vizet sárgás-barnára színezi, kipermetezve a növények és a termesztőközeg szintén hasonló színűek lesznek. A fluor és a lítium mennyisége néhány helyen jelentős mértékű lehet. Az 1 ppm feletti fluor és 2,5 ppm-t meghaladó mennyiségű lítium egyes növények részére már veszélyes lehet. Elektromos vezetőképesség (EC) A vízben oldott ionok mennyiségével arányosan nő a vezetőképesség. Az EC nem ad lehetőséget következtetni a vízben oldott sók fajtájára, így ebből az adatból nem lehet megítélni a víz alkalmazhatóságát az öntözésre. A gyakorlati minták mérési eredményei alapján megállapítható, hogy 1 mS/cm (1 dS/m) a víz származási helye szerint 640 és 700 mg/1 közötti só mennyiségének felel meg. Ez a mérési tartomány meglehetősen pontatlan becslést tesz lehetővé az összes oldott anyagtartalomra (TDS, Total Dissolved Solids) vonatkozóan. A növények sótűrése nagyon változatos, néhány növényre vonatkozó adat található a 24. számú táblázatban. Néhány trágyázásra használt só, pl.: a karbamib, nem vezeti az elektromosságot. Ezek használata esetén a tápoldat keverés utáni EC mérése félrevezető lehet, mert a kémiai átalakulásuk után a talajban keletkező vegyületek már elektromosan vezetnek. A kémhatás, pH A kémhatás jelentősége néhány esetben eltúlzott, nem lehet csak ennek függvényében nyilatkozni a víz minőségéről. Néhány esetben magas (8 pH felett) kémhatás jelenthet alacsony hidrogén-karbonát és só tartalmat. A természetes vizek kémhatása 6,0-8,0 pH között mozog a víz származási helyétől függően. A termesztett növények többségének az 5,6-6,8 közötti tartomány a megfelelő, ebben a tartományban optimálisan oldható a legtöbb fontos tápanyag.- 20 -
