Thyll Szilárd (szerk.): Talajvédelem és vízrendezés dombvidéken (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 1992)

I. A lejtők talajvédelmi és vízrendezési feladatai - 2. Madarassy L.: A talajvédelem feladatai

zető helyettesítheti a gyepes vízlevezetőt is. Ilyen megoldást mutat az I—100. ábra.

A felszín alatti vízlevezető összekapcsolható gyepes vízlevezetővel is. Erre akkor kerülhet sor, ha a vízlevezetőcső alsó szakasza a kis esés miatt nem képes a felülről érkező víz továbbszállítására, s nincs lehetőség vagy nem gazdaságos az alsó szakasz átmérőjének növelése. Az ilyen vegyes elrendezést az I —101. ábra szemlélteti.

Befogadó és vízelvezető csatornák. A befogadókat és a terület vízelvezető csatornáit általában a 10 éves visszatérési idejű csapadékra méretezzük. A mértékadó vízhozamot a 11 — 11., illetve a 11—12. ábra szerint lehet meghatározni.

A csatornák vízszintes vonalvezetési kialakításánál alapelv, hogy a vízfolyás a völgy mélyvonalán haladjon. Ahol a meglevő meder ezt az igényt nem elégíti ki, ott lehetőség szerint korrigálni kell a meder nyomvonalát. Ettől, értékes műtárgy megtartása céljából vagy községi belsőségek kötöttsége miatt azonban el lehet térni.

Több ágra szakadt vízfolyás esetén ki kell választani a legfejlettebb ágat vagy azt, amely legjobban megközelíti a völgy mélyvonalát és azon a nyomvonalon kell kiépíteni a szükséges szelvényt. Átmetszéseknél a keletkező holtágakat el kell zárni. A felhagyandó mederszakaszokat alkalmassá kell tenni mezőgazdasági hasznosításra, ezért a meglevő felhasználásával is törekedni kell a meder betöltésére.

A vonalvezetést ívekkel és egyenesekkel kell megtervezni. 100 m-nél kisebb sugarú íveket tervezni csak kivételes esetben szabad. A mellékárkokat legcélszerűbb 60°-os szög alatt csatlakoztatni a főmederbe.

177

I —101. ábra. Felszín alatti vízlevezető és gyepes vízlevezető kombinációja