Thyll Szilárd – Fehér Ferenc – Madarassy László: Mezőgazdasági talajcsövezés (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1983)
2. A talajcsövezés múltja, jelenlegi helyzete, fejlesztése
2. A talajcsövezés múltja, jelenlegi helyzete, fejlesztése 2.1. A talajcsövezés múltja A talaj csövezés régóta ismert vízelvezetési módszer. Már i. e. 1900-ban a babilonok agyagcsövek segítségével vezették le a nedves sírok vizeit, i. e. 300 évvel pedig a rómaiak alkalmaztak rozsé- és kőszivárgókat, valamint csődrént azaz talaj csövezést is. A talajcsövek anyaga fa, agyag és esetenként ólom volt. A középkor folyamán feledésbe merült módszer 1650- ben Angliában bukkant újból fel, ahol fából, rozséból, kőből vagy kavicsból építettek drénrendszereket. 1764-ben az angol Eklington kőszivárgókat használt, de hamarosan kézzel készített, különböző átmérőjű csövekkel dréneztek. Kör szelvényű, égetett agyagcsöveket Read 1808-ban készített először kézzel, amely később az általánosan elterjedt égetett agyagcsövek alkalmazásához vezetett. A csősajtoló berendezést az általános iparosodási folyamat idején 1844-ben találták fel a kézi talaj cső vezési szerszámokkal együtt. Az ún. alag- csősajtó és a drénszerszámok azonban csak az 1851. évi Londoni Világkiállítás révén váltak a kontinensen is széles körben ismertté, s csak ezután kezdtek általánosan foglalkozni vele. Az angliai újjászületés egyszerű magyarázata, hogy a klimatikus viszonyok és a nehéz, kötött, rossz talajok itt álltak legelőször a mezőgazdasági fejlődés útjába, felvetve a káros vizek elvezetésének igényét. Az első drénezési útmutatót 1857-ben adták ki „A sziléziai királyi porosz generálkomisszió instrukciói földmérők és drénezési technikusok részére, víztelenítési tervek kidolgozására és azok végrehajtására” címen, amely hosszú időre meghatározó szerepet töltött be a kontinens talajcső vezési munkáiban. Hazánkban 1852 körül német munkások építették az első mezőgazdasági célú talajcsőhálózatot. A történeti források szerint ez vagy a Vas megyei Bakófán, vagy a Baranya megyei Szentlőrincen volt. 1978-ig mintegy 850 ha kiterjedésű talajcsövezés készült el. A kultúrmérnöki hivatalok létrehozása után (1879) kiterjedtebben kezdték alkalmazni a talajcsövezést. E munkák szélesebb körű megvalósítása Kvassay■ Jenő nevéhez fűződik. 1918-ban a talajcsövezett területek nagysága meghaladta a 26 500 hektárt. A kor szakirodaimából Hilgard (1894) szikes területek alagcsövezés útján való javításáról szóló munkáját kell elsőként megemlíteni. A szerző amerikai tapasztalatokat ismertet sós talajok átmosással való javításáról, a könyv utószavában beszámolnak hasonló hazai kísérletek megindításáról is. Jelentős mű Leidenfrost (1904) mérnök és jószágfelügyelő munkája is, aki részletesen tájékoztat alagcsövezési tervéről és annak gyakorlati megvalósításáról, amelyben a váltakozó szívóosztástól kezdve a talajvíz-megfigyelő kutakig részletes gazdaságossági számítás is szerepelt. A drénezést tehát empirikus közelítésekkel nagyon részletes gazdaságossági elemzéssel értékelte, amit mintegy negyvenéves megfigyelésre alapított. Ugyanebben a könyvben olvashatjuk a földművelésügyi miniszter 1897. évi jelentését, amely szerint: 20
